Úgy tartja a fáma, hogy a magyar uniós pályázatoknál 30 százalék a túlárazás, vagyis ennyit lopnak el minden egyes pályázatból.
Hogy ez szörnyű?
Nos, mint tavaly kiderült, valójában sokkal durvább a helyzet, ugyanis a Korrupciókutató Központ Budapest adataiból az látszik, hogy ahol kimutatható a túlárazás, ott a piaci áraktól az eltérés
140-320 százalék is lehet.
És még mielőtt bárki Simicska Lajosra és a Közgépre kezdene mutogatni: a helyzet az, hogy a legnagyobb túlárazások a informatikai termékeknél, beszerzéseknél láthatóak, míg az építőiparban a kutatók nem tapasztaltak mesterségesen felpumpált árakat.
Azért ne féltsük Lajost és társait sem, az építőipari közbeszerzésekben is jócskán jelen van a korrupció, csak kicsit más formában. Ott ugyanis nem a túlárazással trükköznek, hanem abban van a furfang, hogy ki nyeri el az egyes pályázatokat.
Mostanában persze már nem Simicska és a Közgép – de azért érdemes megjegyezni, hogy a korrupció egyik legszebb példája az, ami ezen a fronton bekövetkezett: 2010 után, de még a G-nap előtt jóformán nem volt olyan út, amit ne a Közgép egyengetett volna, utána viszont gyakorlatilag mondvacsinált okokkal is kigolyózták őket a pályázatokból, amiket aztán rendre az új kedvencek nyertek meg. Ha ez nem beszédes, akkor mi?
Azt is érdemes még megemlíteni, hogy régebben nem volt ennyire rémes a helyzet, sőt. Valójában a túlárazásra a lehetőséget a 2011-es közbeszerzési törvénymódosítás adta meg, ami utat nyitott a meghívásos egyszereplős közbeszerzések előtt (2009-ben a túlárazás a statisztikai vizsgáljatok szerint még elhanyagolható volt).
Azóta viszont a határ a csillagos ég, ráadásul 2011 után ugrásszerűen megnőtt a tenderfelhívás nélküli pályázatok száma (50 százalékra), ami azt jelenti, hogy minden második közbeszerzés ajánlati felhívás nélkül, azaz titokban indult meg.
És ez csak egy példa, az életünket átszövő korrupcióról.
De talán, pláne ha az ember elmélyed a hírekben, nem meglepő, hogy valójában a magyarok tehetetlennek érzik magukat a korrupcióval szemben.
A Transparency International kutatása szerint ugyan a magyar lakosság szerint a korrupció egyre súlyosabb probléma, viszont egyre kevesebben hiszik el, hogy tenni tudnak ellene.
A politikai és gazdasági döntéshozókat korruptnak tartjuk, a korrupció elleni intézkedéseket pedig hatástalannak.
De nem csak a politikusok és a gazdasági döntéshozók esetében beszélhetünk korrupcióról. Magyarországon tavaly kétszer annyian (10 százalék) fizettek kenőpénzt, mint az Európai Unióban átlagosan, a legtöbben az egészségügyben tettek így. Talán az sem véletlen ezek alapján, hogy a megkérdezettek kétharmada szerint a kormánynak az egészségügy problémáinak megoldására kellene a legtöbb figyelmet fordítania.
A korrupció elleni fellépés mindannyiunk érdeke lenne, csakhogy a tehetetlenség érzete mellett ott van a félelemé is. Csak minden ötödik magyar tenne bejelentést vagy tanúskodna bíróságon, ha korrupciót tapasztal,
mert fél a következményektől.
Szóval bőven van még hová fejlődnünk, ha hatékonyan akarunk fellépni a korrupció ellen, a társadalom különböző rétegeiben éppúgy, mint kormányzati szinten. Elsősorban persze akarat kell hozzá, illetve a jogállamiság keretei, melyek védik azokat, akik a korrupciót bejelentik, és elítélik azokat, akik viszont művelik.
A korrupcióellenes világnapot minden évben december 9-én rendezik az ENSZ Korrupció Elleni Egyezményének 2005. decemberi hatályba lépése óta.
Ha bizonytalan vagy abban, mi számít korrupciónak, itt egy remek kisokos, ha pedig bármilyen korrupcióval találkozol (legyen az hivatalos ügyek intézése, munka vagy a mindennapi életed során), itt jelentheted.
