Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

Rohamosan öregedik a pedagógusszakma: ki fog itt tanítani?

Ez a cikk eredetileg a Kettős Mércén jelent meg, de áthoztuk a Mércére, hogy itt is elérhető legyen.

Az elmúlt 7 év oktatáspolitikája nem más, mint tömény kudarc. Ezen nincs mit szépíteni, ezt nem lehet tovább takargatni. 7 év alatt a Fidesz-KDNP olyan szintre züllesztette le az oktatási rendszert, amit hosszú távon nehéz lesz (lehet, ha esély nyílik rá) kijavítani. Főleg akkor, ha nem lesz, aki tanítson.

idos-6.jpg

A köznevelési törvény módosítása, a Nemzeti Alaptanterv átírása, az iskolák államosítása, a tankönyvpiac megszállása mellett (persze, a lista hosszan folytatható még) az egyik legnagyobb bűn, amit ez a kormány elkövetett, az a pedagógusok helyzetének tökéletes ellehetetlenítése és a tanárok folyamatos megalázása volt.

De ne legyünk igazságtalanok. Ez csupán egy folyamat betetőzése volt, hosszú út vezetett odáig, hogy ma egy tanár csak szemlesütve vallja be hivatását.

Tanárnak lenni ugyanis nem csupán munka, de egyben az egyik legszebb hivatás is. Ki vitatná ezt? Hiszen a pedagógus kezében generációk jövője van, aki erre a pályára lép, azzal a felelősséggel szembesül nap mint nap, hogy fiatal emberek gondolkodását formálhatja, kihozhatja belőlük a legjobbat, ösztönözheti őket képességeik kiteljesítésére. Magasztosan hangzik – ahogy annak is kellene lennie.

Ez persze idealizált kép. Ma egy pedagógusról már inkább az jut eszünkbe, hogy megalázóan alacsony bérért vannak túldolgoztatva, a KLIK pórázán tartva, portfóliójuk megírásától és inspektoroktól függ, hogy tovább léphetnek-e a Pedagógus I. kategóriából a II-be, és jó esetben is csak reménykedhetünk benne, hogy a központosított és folyamatosan változó feltételeknek megfelelően (vagy azok után rohanva) képesek némi tudást is csöpögtetni a diákok fejébe. Sok illúziónk ezzel kapcsolatban azonban nincs. Pedagógusnak lenni ma nem hivatás, hanem rabszolgamunka, és ez a kép nem az Orbán-kormány idején égett bele az emberek fejébe, korábban sem volt túl megbecsült maga a pálya. Ma azonban már senkinek sincs kétsége afelől, hogy a tanár pórázon tartott, irányított és megfélemlített munkaerő.

Már amíg van még belőlük elég.

Méltatlanul sikkadt el az elmúlt napok egyik legijesztőbb jövőképét felvillantó híre: egyre idősödik a magyar pedagógustársadalom.

Az idei tanévben a tanítók átlagéletkora 46,6 év, míg a tanároké 46,9 év volt – ez összességében véve rettenetesen magas. Hogy érzékelhető legyen, milyen folyamat játszódik le az oktatási rendszerben, lássuk az általános iskolai tanárok átlagéletkorát: ez 1989 és 2001 között 37,2 volt, míg tavaly 41 évre nőtt.

És az átlagéletkor emelkedése csak az egyik dolog. Emellett egyre több pedagógus megy nyugdíjba is – 565 tanító és 840 tanár hagyta el végleg az oktatási rendszert. És nem elég ez sem, hiszen összességében ennél jóval többeknek (tanárból több mint háromezernek) szűnt meg a jogviszonya – ami azt is jelenti, hogy nem csak a nyugdíj, de a pályaelhagyás is jelentősen veszélyezteti az iskolák működését.

A nemek aránya is elgondolkodtató a pedagógusi pályán, főleg, ha emellett az alacsony béreket és az alacsony presztízst is figyelembe vesszük. A magyar pedagógusok 75,7 százaléka volt nő 2013-ban, az iskola előtti nevelésben gyakorlatilag csak nők dolgoztak (99,7 százalék), általános iskolákban ez az arány 95,6 százalék, középfokon pedig 69,2 százalék volt. Az egyetemeken, főiskolákon (ahol „természetesen” a bérezés is magasabb) azonban férfiuralom van, ezen a szinten mindössze 38,8 százaléknyi nő dolgozott 2013-ban.

Kattints, és kövesd a Kettős Mércét, hogy ne maradj le egyetlen hírről sem!

Mi van a másik oldalon? Az idei tanévben összesen 353 tanító és 482 tanár kezdte meg munkáját az oktatási intézményekben. Vagyis fele annyi fiatal pedagógus lépett be a pályára, mint amennyien nyugdíjba vonultak. És ez csak a jéghegy csúcsa.

Talán nem kell mondanunk, hogy 7 év oktatáspolitikai döntéseinek összessége kellett ahhoz, hogy a pedagógus életpálya-modellről kiderüljön, nem hogy nem csábítja a fiatalokat arra, hogy ezt a hivatást válasszák maguknak, de inkább taszítja őket. Persze, a hivatalos adatokat közlő Oktatási Hivatal nem volt rest, hogy az elmúltnyolcévre kenje a problémát, hiszen egyből jelezte, hogy „a 2002–2010 közötti időszakban nem fordítottak megfelelő figyelmet a pedagógusok utánpótlására”. Ez persze akár igaz is lehetne, csakhogy azt is figyelembe kell venni, hogy nem minden, pedagógus diplomával a zsebében az egyetemet befejező fiatal választja magának ezt a szakmát. Ráadásul azt a hivatal is elismeri, hogy a kerettantervek és a NAT változása miatt lett hirtelen nehéz biztosítani például a szaktanári utánpótlást – ugyanis többek között például olyan tantárgyakat vezettek be rohamtempóban ezekben az oktatási intézményekben, amelyekről még tavaly augusztusban sem lehetett tudni, hogy tulajdonképpen mit is takarnak.

De abban bizony van igazság, hogy évek óta erősödő tendencia az, hogy tanárnak ma már csak az megy el, aki „nem talál jobb helyet magának”, hogy a pedagógus képzést az egyetemisták „csak úgy” a főszakjuk mellé csapják, és legfeljebb akkor állnak katedrára, ha nincs jobb ajánlatuk – és még ők sincsenek túl sokan, 2014-ben a felsőoktatásba jelentkezők 11 százaléka felvételizett valamilyen pedagógusképzésre.

Ezen nincs mit szépíteni. Az elhivatottság csak kevesek sajátja, míg az iskolák rohamtempóban keresgélik augusztusban a hiányzó helyekre a tanárokat, egyre többen hagyják el, vagy el sem kezdik a pályát. És nem csak azért, mert kiöregednek a szakmából, hanem a kilátástalanság miatt is, amit ez az életpálya-modellnek csúfolt, szakmaiatlan és megalázó kormányzati intézkedéscsomag kínál nekik.

A következő tíz évben mintegy 50 ezer pedagógus éri el a nyugdíjkorhatárt, pótlásukra évente legalább 2500 új belépőre lenne szükség – a 2015-ös felsőoktatási koncepció még ilyen számokkal operált. Azóta látjuk, mennyire elmaradunk ezektől a számoktól…

És mi következik mindebből? Tragédia. Nem csak azok számára, akik nem ezt a hivatást választják maguknak, bár akár lehetett volna belőlük az egyik legszebb szakma képviselője is. És nem csak azoknak, akik viszont mégis elmennek pedagógusnak, és majd a rendszer töri meg őket.

Hanem (és elsősorban!) azoknak a diákoknak a tragédiája ez, akik most, vagy a jövőben kerülnek be az oktatási rendszerbe, ami nem lesz képes őket felkészíteni az előttük álló élet kihívásaira. Márpedig nekik nem lesz választási lehetőségük: nekik ebben az oktatási rendszerben kell valahogy boldogulniuk, omladozó falak, rossz tankönyvek, csapnivaló tantervek, túlterhelt és elkeseredett pedagógusok kezei alatt.

A felelőtlen oktatáspolitika tőlük a jövőjüket, az életüket veszi el. És ez megbocsájthatatlan.

Olvass tovább!