Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

Izmosodik a szakszervezeti mozgalom?

Ez a cikk több mint 6 éves.

A kecskeméti Mercedes gyár a magyar gazdaság egyik legerősebb szereplője. Hasonló nagyságrendű, gazdaságilag autonóm, azaz a magyar politikai és gazdasági elittől független cég nem sok van az országban.

14102562_ce5c62e7ee9973cb5d521c5e4eb5ce97_wm.jpg

Kép forrása: Index

A napokban azonban nyilvánvalóvá vált, hogy nincs minden rendben itt sem, az üzem munkásainak bérharcát a menedzsment igyekezett a saját elképzelései szerint alakítani. A kezdetektől jelen levő országos Vasas szakszervezet mellett megalakult helyben egy, a munkáltatóval feltűnően baráti, azaz sárga szakszervezet, a Mérnökök és Technikusok Szabad Szakszervezetének helyi alapszervezete. Ez aztán gyorsan rá is jött, hogy meg tud állapodni a Vasas nélkül is a béremelésben, ezt be is jelentették, azonban a felülről irányított gépezetbe porszem került.

Az ünnepélyes értekezleten az irodisták mögé szorított munkások nem tapsoltak, sőt még az ünnepi menüből sem kértek, idehaza meglepő és udvariatlan módon morgolódni kezdtek már ott helyben. A „jószívű” és „munkásbarát” menedzsment azonban nem ijedt meg, továbbra sem foglalkoztak a Vasas alternatív béremelési javaslatával. Aztán jött a hideg zuhany, az egyik éjszakai műszaknál belassult a gyártósor, két órára leállt szinte mindenki, sztrájkolni kezdett az éjszakai műszak. A tulajdonos „sztrájktanyának” az udvart jelölte ki, aztán mégis maradhattak a munkások a gyár étkezdéjében. A menedzsment jól összezavarodott, nem tudta, hogy ebben a helyzetben mit is kell tennie. Kecskeméten most először találkoztak kemény bérharccal.

A sztori nagyjából ennyi. Ilyen egy normális országban heti rendszerességgel fordul elő. Nem készült el 50 autó a tervek szerint, de azért csődbe nem ment az autógyár. Magyarország azonban nem normális ország. A munkásjogokat a jelenlegi kormány drasztikusan megfaragta, de 2010 előtt se voltunk a tömegsztrájkok országa. Gaskó Istvánon kívül itt szinte senki sem gondolt arra, hogy a munkabeszüntetéssel valamit el lehet érni. Éppen emiatt is rendkívüli, hogy elindult a versenyszférában ez a fajta érdekvédelmi harc. A korábbi végtelenbe nyúló, és szinte mindig vereséggel vagy súlyos kompromisszummal végződő tárgyalások helyett itt a tőkések legérzékenyebb pontján, a profit területén tudtak és mertek bevinni egy balegyenest a dolgozók.

A közszférában ma még le lehet nyomni egy szakszervezetet. A versenyszférában ugyanez hatalmas galibát tud okozni, ami a menedzsment számára a legkellemetlenebb. 50 autó nem készült el határidőre, emiatt az illetékeseknek kínosan kellett magyarázkodnia több szinten is. Egyrészt felfelé a sikeresnek hazudott bértárgyalásról, másrészt lefelé a vevők irányába, akik a megadott napon nem vehették át az autójukat az egyik legmegbízhatóbbnak gondolt gyártótól. Ha fejek nem is hullottak, az biztos, hogy pár menedzser beleizzadt a zakóba a melósok bekeményítése miatt.

Azt nem tudjuk, hogy mi lesz a történet vége Kecskeméten, de az biztos, hogy egy ennél hosszabb leállást nem engedhet meg magának a cég. Ez a sztrájk fordulópont a hazai szakszervezeti mozgalom történetében, mert megmutatja, hogy az utóbbi években végre megtörtént a generációváltás. Nyugdíjba mentek az öregek, a helyüket pedig dühös és bátor fiatalok vették át. Ez kedvező fordulat, mert láthatóan erre volt szükség a területen. Olyan új szakszervezeti generáció nőtt fel, amely már nem a kollektív mutyi világából jön, hanem pont ellenkezőleg, melósként jöttek rá az érdekvédelem fontosságára, bőrükön érezték a bérharc következményeit és örültek az elért sikereknek.

Ez a fiatalodás és ez az új szemlélet megteremti az esélyét annak is, hogy az egész szakszervezeti mozgalom alulról jövő módon megújuljon. Az természetes, hogy mindez ma a versenyszférában indul, de ez a folyamat megfigyelhető már a közszféra bizonyos területein is, például a szociális szférában, ahol már szintén elindult a sztrájkkészültség, háttérben nagyon kemény és elszánt szakszervezeti aktivistákkal.

Természetesen az, hogy egyre többen és egyre bátrabban mernek beleállni a bérharcba, nem csak azt mutatja, hogy a munkavállalók bátrabbak lettek. Azt is mutatja, hogy a munkáshiány bizony egyre több területen kényszeríti súlyos kompromisszumra a munkáltatókat. Elment az országból a hivatalos adatok szerint is legalább 330 ezer ember, akik piszkosul hiányoznak a hazai gazdaságból és a közszférából. A kereskedelemben már verseny folyik a dolgozókért, ez látszik a bérezésen is. Egyre több helyről hallunk arról, hogy vállalkozások kerülnek csődközeli állapotba a dolgozók elvándorlása miatt.

Már nem csak a hosszútávú problémákkal szembesülünk. Már nem csak az gond, hogy nem tudjuk, ki fog visszaosztható adókat, járulékokat fizetni tíz vagy tizenöt év múlva. Mára nyilvánvalóan megbukott a rendszerváltás teljes gazdasági és társadalmi koncepciója. A nyugati árak–keleti bérek kettőse lassan kivéreztette a munkásosztályt, amely szociális okokból elvándorolt az országból.

Sajnos arról komolyan vehetően senki nem beszél, hogy ki fog dolgozni helyettük. Pedig le kellene ülni, át kellene minden érintett féllel beszélni, hogy miként és miből lehet a tisztes megélhetést biztosító szintre felhozni a dolgozók többségének a bérét. Mert a legnagyobb baj nem a Mercedes gyárban van, hanem az éhbér alatt foglalkoztatott közmunkások és a szegénységből kilábalni képtelen minimálbéresek körében. 1 millió 300 ezer emberről van szó, a foglalkoztatottak több mint feléről.

Ez a cikk eredetileg a Kettős Mércén jelent meg, de áthoztuk a Mércére, hogy itt is elérhető legyen.