Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

A saját bűneivel és felelősségével szembenézni képes Európa illúziójának vége

Ez a cikk több mint 5 éves.

Ami a volt Jugoszlávia utódállamai területén zajlott 1992 és 1999 között (emlékeztetőül: háború és népirtás), azért senki nem felel. Nincs ezzel dolga senkinek. Sem a horvátok nevében, sem a szerbek nevében elkövetett háborús bűnökkel, sem Európa felelősségével, köszönjük, nem kell és nem fog senki foglalkozni. A volt Jugoszlávia területén 1991 óta elkövetett, a nemzetközi humanitárius jogot súlyosan sértő cselekményekért felelős személyek megbüntetésére létrejött hágai Nemzetközi Törvényszék (angol rövidítése az ICTY) ítéletei legalábbis mintha ezt üzennék. Az I-re a pontot a Vojislav Šešelj ügyében született március 31-i döntés tette fel. Erről, úgy-ahogy, a magyar sajtó is beszámolt. A magyar tudósítások nagy része azt erősíti bennünk, hogy ez már régen volt, semmi közünk hozzá amúgy sem, ez a balkáni / délszláv népek belső ügye, ezek már csak ilyenek, semmiben sem tudnak megegyezni, a horvátoknak nem tetszik, a szerbeknek igen, a bosnyákok meg ki tudja, mit mondanak.

srebrenica_20_no_k_fekete_ben_taka_cs_ma_ria_foto_ja_jobbro_l_a_negyedik_a_szerzo.jpg

Nők feketében, Srebrenica – a szerző jobbról a negyedik (Fotó: Takács Mária)

A második világháború utáni első véres európai háborúról, a több oldalról, több népcsoport ellen tudatosan véghezvitt népirtásról, egész falvak, családok tudatos  kiirtásáról, és egy ígéretes, soknemzetiségű (bár messze nem tökéletes) föderális állam darabokra hullásáról beszélünk. Mindezzel Európa egyáltalán semmit, semmit nem tudott kezdeni, Belgrád NATO-bombázásával gyakorlatilag végül az USA avatkozott be: ezzel a bombázással, bármilyen problematikus volt is, mégis lezárult a háború. Magyarokként a szomszédos országokról beszélünk, a volt Jugoszlávia tagállamainak és régióinak jelentős részével évszázadokon át egy országhoz tartoztunk, a Vajdaságról és a (többnyire boldog tudatlanságban töltött) horvát tengerparti nyaralásainkról már nem is beszélve. A Jugoszlávia felbomlását követő háborúk okai gyanúsan ismerősek lehetnek: a fel nem dolgozott történelmi múlt, a rossz politikai intézmények, a korrupció, az elszabaduló etnonacionalizmus és az erre tehetetlenül bámuló demokratikus ellenzék, valamint egy teljesen inkompetens Európa. Hogy ne volna ez a történet a miénk is, magyaroké?

Ami a volt Jugoszlávia utódállamaiban történik, az Európában, Európával történik, és nekünk, anyaországi magyaroknak, történelmi és kortárs politikai okokból is különösen sok dolgunk van vele. Még ha most úgy teszünk, az ICTY aktív támogatásával, mintha nem lenne.

Az ICTY Fellebbviteli Tanácsa 2012 őszén felmentette Vlado Gotovina és Mladen Markač horvát katonai vezetőket a horvátországi szerb lakosság ellen elkövetett gyilkosság, üldöztetés (kényszer-kitelepítések, a lakosság elűzése) és fosztogatás (ezeknek az embereknek a kirablása) vádjai alól, holott 2011-ben, első fokon, ezekért még 24 illetve 18 év börtönbüntetésre ítélte őket az ICTY. Ekkor a bírák még úgy látták, hogy ezek az emberek részei voltak annak a bűncselekmény-sorozatnak, amelynek értelmi szerzője az akkori horvát elnök, Franjo Tuđman volt, és amely a krajinai szerb lakosság „végleges és erőszakkal történő eltávolítását” célozta. 200.000 embert üldöztek el otthonából és legalább 150 embert gyilkoltak meg Gotovina és Markač parancsnoksága alatt – legalábbis 2011-ben még így látta a bíróság. Gotovina kiadatása feltétele volt Horvátország EU-csatlakozásának – hogy aztán 2013-ban győztes hadvezérként térhessen vissza és Horvátország fel legyen mentve a nevében és területén elkövetett emberiesség elleni bűnökkel való szembenézés felelőssége alól.

Radovan Karadžićot, a boszniai szerb katonai alakulatok főparancsnokát ugyan 40 év börtönre ítélte az ICTY, és kimondták bűnösségét a srebrenicai népirtásban, és hogy ő a felelős Szarajevó ostromáért, azonban a számos boszniai településen elkövetett népirtás és kényszer-kitelepítés, kínzás és pusztítás vádját ejtették.

Még inkább megdöbbentő volt Vojislav Šešelj múlt heti felmentése minden vádpontban. Eszerint Šešelj mégsem bűnös három rendben elkövetett emberiesség elleni és hat rendben elkövetett háborús bűnökért. Nem uszított népirtásra, nem tartozik felelősséggel azért, mert a horvát és muszlim lakosságra uszította a szerb paramilitáris alakulatokat (többek között Vukováron és Boszniában), amelyek a „Šešelj-fiúk” nevet viselték. Az ítélettel egyet nem értő harmadik bíró többek között azt hangsúlyozta, hogy a szabadlábon lévő, Szerbiában nagy hatalommal rendelkező aktív politikus Šešelj több szemtanút megfenyegetett, azok identitását nyilvánossá tette. Šešelj a mai napig aktív politikus, népszerűsége egyre növekszik: ez az ember jelenleg úgy fest, hogy a börtön helyett politikai döntéshozói pozícióba kerülhet.

Emberek százezreit mészárolták le, csonkították, erőszakolták és kínozták meg, üldözték el otthonából szerb Krajinában, Horvátországban, Boszniában és Koszovóban. A fenti négy embernek ebben akkor is felelőssége, egyértelmű felelőssége van, ha egy bírói testület Szarajevótól kb. 1750 km-re addig ül a dokumentumokon, amíg elő nem tud állni ezekkel az elfogadhatatlan, a józan észnek teljességgel ellentmondó ítéletekkel. Vagy ami történt, meg sem történt, esetleg véletlen volt, vagy valaki más a felelős – de akkor kicsoda?

Külön bukét ad az ügynek, hogy azon a napon, amikor az ICTY kimondta Karadžić bűnösségét, letartóztatták a francia Florance Hartmann újságírót, az ICTY korábbi szóvivőjét. Hartmann az egyik első nyugati újságíró volt, aki a terepről tudósított a boszniai háborús bűnökről, és ugyan Szerbiában sokan támadják horvát apósa titkosszolgálati múltja miatt, Hartmann elkötelezettje a háborús bűnök felderítésének – olyannyira, hogy 2009-ben, franciául megjelent könyvében nyilvánosságra hozta azokat a dokumentumokat a srebrenicai népirtásról, amelyeket az ICTY visszatartott a Nemzetközi Törvényszéktől, és amelyek a nyugati nagyhatalmak felelősségét bizonyítják. Hartmann napokat töltött az ICTY börtönében, magánzárkában, olyan emberekkel egy helyen, mint a fent említettek, vagy a még mindig ítéletre váró, szintén háborús bűnökkel vádolt Ratko Mladić.

Az ICTY utolsó három ítélete, különös tekintettel a Gotovina – Markač és a Šešelj döntésekre, nem csak az áldozatok családjaitól és az áldozatoktól tagadja meg a jóvátételt, bár már ez önmagában is jóvátehetetlen volna. De ezekkel a döntésekkel egyúttal elvették tőlünk azt az ígéretet, azt az illúziót is, amelyet a második világháború után a győztes Nyugat kreált: egy igazságosabb, saját bűneivel és felelősségével szembenéző Európa ígéretét. Az ICTY döntéseivel visszavont mindent, ami itt 1945 óta ígéretes volt. Ezek a döntések nem csak a múltról szólnak, hanem elsősorban a jövőnkről.

Szerbiában a háborúellenes, nacionalizmus-ellenes, az áldozatok jogaiért rendíthetetlenül síkra szálló Nők Feketében mozgalom minden évben nyilvános megemlékezést szervezne a srebrenicai népirtás emlékére. A megmozdulások egy részét a rendőrség, a résztvevők biztonságára hivatkozva, nem engedélyezi, a többi kordonok közt, elkerítve zajlik. A múlt bűneivel való szembenézés joga volna minden népnek, a szerbnek, a horvátnak, a magyarnak.

Várható a másodfok Šešelj ügyében, de ez nem elég. Ez a cikk sem az: összefoglalhatatlanok ezek a történetek két flekkben. Nem is lehet ezeket egyes számban, történetnek nevezni. Többet, sokat kell beszélnünk arról, hogy milyen Európát akarunk. A volt jugoszláv régió Európa, a Balkán Európa, Magyarország Európa, Hága Európa, és van még dolgunk ezzel az Európával.

A szerző történész, nőjogi aktivista 

A Kettős Mérce csak akkor tud működni, ha te is támogatod!
A Kettős Mérce nem segít pártokat vagy oligarchákat. Ők sem segítenek minket. A Mércét akkor tudjuk hosszú távon fenntartani, ha legalább 600-an támogattok minket. Jelenleg 212 állandó támogatónk van. Ha szerinted is szükség van egy olyan baloldali és független lapra, mint a Mérce, támogass minket!
Ez a cikk eredetileg a Kettős Mércén jelent meg, de áthoztuk a Mércére, hogy itt is elérhető legyen.