Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

„Elnézést a zavarásért, de épp megölnek minket!”

Ez a cikk több mint 6 éves.

Nem vagyunk itt mind, hiányoznak a halottak!”, „A harc feminista lesz, vagy nem lesz!” – többek között ezt skandálták a résztvevők november 7-én Madridban, miközben beláthatatlan embertömeg vonult fel a nők elleni erőszak végét követelve. Húszezer főre számítottak, de végül minimum százezren, a szervezők szerint még többen tartották fontosnak, hogy részt vegyenek a „macsó erőszak” elleni központi megmozduláson, amelynek fő célja az volt, hogy ez a probléma az állami politikák középpontjába kerüljön.

marcha.jpg

Fotó: J.J. Guillén/ EFE

A csaknem 400 feminista kollektíva szervezésében létrejött felvonulás  (Marcha Estatal contra las Violencias Machistas) az Isztambuli Egyezmény átültetését követelte, és kiáltványuk emlékeztetett arra, hogy „1995 óta 1300 nőt gyilkolt meg a „macsó terrorizmus”, 2003 óta nyolcszázat – míg csak 2015-ben 84 gyilkosság történt. És ez csak a jéghegy csúcsa.”

A történelminek minősített és most először központi helyszínen, Madridban rendezett felvonulás, amelynek támogatására nemcsak a főváros Cibeles kútja, de más nevezetes épületek, így például a granadai Alhambra is lilába borult, legfőbb oka az volt, hogy hiába az utóbbi 10 évben hozott törvények, a nők elleni erőszak visszaszorulása korántsem érzékelhető.

64 halálos áldozat 2014-ben.. két évvel korábban 56, 2011-ben pedig 69 nőt ölt meg aktuális vagy korábbi partnere. Miközben a halálos áldozatok száma nem csökken, naponta 266 ilyen tárgyú feljelentés érkezik, és a legutolsó, 2015-ös felmérés szerint a 16 évnél idősebb nők 12,5%-a szenvedett el már partnere részéről szexuális vagy fizikai erőszakot, 25,4%-uk lelki erőszakot. A nők szexuális kizsákmányolása becslések szerint napi 5 millió eurót generál, és 45 000 nőt érint.

Ahogy a bírói hatalom nők elleni erőszakra specializálódott obszervatóriumának volt vezetője írja, a 300 éves feminizmus társadalmi, elméleti és politikai mozgalmának eredménye, hogy a korábban magánjellegű probléma, az erőszak közösségivé lett. Az emancipációs folyamat következő lépése,  hogy a nők elleni erőszak az állami politikák központi kérdése legyen. 2004-2005 táján, a korábbi szocialista kormány kezdeményezésére a nők jogegyenlősége és a párkapcsolaton belüli erőszak a politikai viták előterébe került, 2007-ben pedig egy újabb törvény született a témában. Ahogy gyakran megesik, a törvényi norma előrelépése nyomán a társadalom úgy érezhette, a probléma megoldódott, pedig, ahogy a fenti adatok is mutatják, ez koránt sincs így.

A résztvevők azt szeretnék, hogy a nőket érintő erőszak elleni küzdelem a közpolitikák minden szintjén és területén beépüljön a mindennapi gyakorlatba. Az elmúlt tíz év tapasztalata alapján látszólag semleges törvények és gyakorlatok is negatív hatással lehetnek a nőkre, épp ezért lenne szükség az erőszak specifikus jellegének feltárására, ehhez kapcsolódó képzésekre.

Az állami szerepvállalás minden területén érvényes megszorítások itt is éreztették hatásukat: az e célra fordítandó források ugyanis 26%-kal csökkentek. A felvonulók szerint az erőszak áldozatainak, nőknek és gyerekeknek társadalmi, gazdasági és lelki felépülésének érdekében mozgósított energiák sem elegendők. A szervezők a média felé azzal a kéréssel éltek, hogy kötelezzék el magukat a probléma megoldása mellett, és tartózkodjanak a szenzációhajhász vagy szexista megközelítéstől.

A Menethez minden párt képviselői csatlakoztak, jobbára a formációk vezetőinek révén. Legalacsonyabb szinten a kormányzó néppárt (Partido Popular, PP) képviseltette magát, tagjai több önkormányzatban, így Madridban sem szavazták meg a Menethez kapcsolódó állásfoglalásokat, ugyanis tagadják, hogy megszorítások mentek volna végbe e téren. Az illetékes miniszter annyit üzent, hogy „tiszteletben tart minden résztvevőt”.

„Aki szeret, nem öl, nem aláz meg, és nem bánik veled rosszul”

A felvonulók Spanyolország minden részéből jöttek, néhányan nem is aludtak éjszaka. „De így is megérte” – mondta az El Paísnak Sila Sánchez, aki repülőn érkezett a Kanári-szigetekről. Alba Galán, akinek transzparensén a fenti szöveg virított, 18 éves, valenciai, és azt is megemlítette, hogy egyik ismerősét a barátja megszidja az öltözködéséért – ez is része a nők elleni erőszaknak. A 78 éves Alfonsa Escobar nehezen jár, de a világért se maradt volna le a menetről: „Nyolc unokám van. Néhányan kénytelenek voltak Hollandiába emigrálni, mert ugyanolyan végzettséggel is kevesebb fizetést kapnak, mint a férfi kollégáik, vagy fel sem veszik őket az állásba. Ez is része az erőszaknak.” A meneten férfiak is részt vettek, így pl. Bernat Gómez egy olyan egyesület tagja, amelyben férfiak küzdenek a nemek egyenlőségéért: „megpróbálunk alakítani a hagyományos férfiasság eszméjén” – mondta a napilapnak.

A nők elleni erőszak nemcsak a magánszférában áll ellent az eddigi, visszaszorítására irányuló kísérleteknek, de veszélyes mutációkat produkál a közéletben is, a férfiak felsőbbrendűségének igazolására. A spanyolul neomacsónak is nevezett jelenség nemcsak az erőszakot tagadja, de igyekszik úgy beállítani a férfiakat, mint a feminista üldözés áldozatait. A fizikai erőszak konkrét és túlságosan sokszor visszafordíthatatlan tragédiákat okozó megnyilvánulásait a patriarkális kultúra táplálja, ami az egész társadalom problémája. A gyilkosságok csak a legfelső fokozatai annak annak at egyenlőtlen viszonyrendszernek, amely széles társadalmi szinten abban is megnyilvánul, hogy a nők kevesebbet keresnek, vagy kisebb számban kerülnek döntési és reprezentatív pozíciókba, miközben a képzettségük, felkészültségük óriási mértékben fejlődött az utóbbi évtizedekben. Ez a strukturálisnak is nevezett egyenlőtlenség az, ami a diszkrimináció összes többi formáját is táplálja.

A spanyol társadalom előtt álló legfőbb kihívás a közöny és a problémától való elfordulás, még súlyosabb esetben az erőszakos cselekedetek eltűrése. Azon a napon, amikor az erőszakot elkövető férfiak tudni fogják, hogy amint felemelik a karjuk, valaki közbelép, talán tényleg változásnak indul a helyzet.

A nők elleni erőszak nemcsak Spanyolországban tesz tönkre életeket, hanem persze itthon is. Holnap indul az a „16 akciónap”, amelyet 1991 óta világszerte azért rendeznek civil szervezetek és magánszemélyek, hogy felkeltsék a nyilvánosság figyelmét, és tájékoztatást nyújtsanak a nők elleni erőszakról, kifejezzék szolidaritásukat az áldozatok iránt, és nyomást gyakoroljanak a politikusokra a nők elleni erőszak minden formájának megszüntetése érdekében. A 16 akciónap nyitórendezvénye a Néma Tanúk felvonulás, melynek során az elmúlt egy évben családon belüli erőszak során meggyilkolt áldozatokra emlékezünk, és felvonulunk a történeteiket magukon hordozó piros sziluettekkel, a Néma Tanúkkal. Gyere te is!

https://www.facebook.com/events/848882025209832/

Ez a cikk eredetileg a Kettős Mércén jelent meg, de áthoztuk a Mércére, hogy itt is elérhető legyen.