Önkormányzati lakásügynökséget hozna létre az ellenzék Józsefvárosban
Öt évvel ezelőtti ígéreteikkel is szembesítették a fideszes vezetésű kerületet az ellenzéki jelöltbemutatón.
Öt évvel ezelőtti ígéreteikkel is szembesítették a fideszes vezetésű kerületet az ellenzéki jelöltbemutatón.
A többi ellenzéki párt Péterffy Attila mögé állt be, ők viszont Kóbor József fizikust indítják.
Terhes felesége társaságában.
Baranyi Krisztina jelentette be Facebook oldalán.
A Momentum pedig először írt valamit, aztán inkább mégsem.
Baranyi Krisztinával, a Párbeszéd, az LMP és az MKKP polgármester-jelöltjével beszélgettünk Ferencvárosban Ferencvárosról, az előválasztásról, az ellenzéki összefogásról és a megnyerhető ügyekről.
A helyi sajtó szerint Végh László polgármester először tagadott a július 26-i esettek kapcsolatban, majd később az orvosokat fenyegette meg a városi tévében.
Azt kérdezik a választóktól, szavaznának-e migránsokat betelepítő ellenzéki jelöltre.
A politikus Karácsonynak is kampányolt egy kicsit.
Nem lennének hitelesebbek azok a pártok, amelyek a „nincs kompromisszum a Fidesszel” programjával illetve a „tisztakezűség” ígéretével kampányolva érték el sikereiket, ha nem adnák a nevüket összeparkolásimutyizódott jelöltekhez?