Gerő András: Emlékhely, álnévvel
Ha meg akarjuk egyszer haladni Trianont, akkor az egyetlen lehetőségünk az, hogy felülírjuk.
Ha meg akarjuk egyszer haladni Trianont, akkor az egyetlen lehetőségünk az, hogy felülírjuk.
A vietnámi háborúnak, a harminc évnyi felfoghatatlan szenvedésnek és az utána következő diktatúrának a gyarmatosítás és a nyugati imperializmus ágyazott meg.
Az emlékmű tartalma irredenta. Irredenta, hiszen nem az emberekre, a nemzetre emlékezik, hanem az állam egykor volt területére.
Allende kísérlete a birodalomtól való függés felszámolásának, a jólét megteremtésének és a demokrácia kiszélesítésének programjáról szólt, és ezért kellett az USA-nak és helyi tőkés szövetségeseinek három évet követően megpuccsolniuk.
A neoliberális tanokat nem 1989 után és nem is nyugatról kellett a térségbe importálni. Meggyőződéses képviselői már 1989 előtt is jelen voltak Kelet-Közép-Európában, így Magyarországon is.
Abból szokás kiindulni, hogy az atombombát mindössze egyszer dobták le, vagyis ezt az egy eseményt is banalizálva feledkezünk meg az őt követő 75 évről Japánban, amelyek szintén gyalázatosak az imperiális erőkre nézve.
A nácik a gyarmatként kezelt területen elképesztő pusztítást hajtottak végre, a zsidó áldozatokról viszont a Szovjetunió sem akart emlékezni. A jelenlegi rezsim sokkal inkább.
Valószínű, hogy Alekszej Navalnij mérgezés áldozata lett, Lev Trockijról már tudjuk, hogy meggyilkolta egy merőben más moszkvai hatalom. A leghíresebb eseteket szedtük össze az elmúlt bő 80 évből, amikor vita helyett a gyilkos fegyverek döntöttek el egy politikai konfliktust.
A magyar helységnevek, köztük a kitalált nevek, amelyek a századeleji magyar elit történelemképét nyelvi megformáltságukban ikonként jelenítik meg, talán a legalkalmasabbak rá, hogy Nagy-Magyarországot magyarként mutassák.
A kérdés elsősorban nem az, hogy elősegítette-e a holokauszt emlékezete a gyarmatosításét és viszont, hanem az, hogy hogyan szorultak az emlékezet politikájába a társadalmi mozgalmak.