A katonai junta, amiről csak néhány éve mernek beszélni a törökök
Az 1980-as puccsot követő katonai junta legalább olyan véres és kegyetlen volt, mint az erőszakos káosz, aminek pontot tett a végére.
Az 1980-as puccsot követő katonai junta legalább olyan véres és kegyetlen volt, mint az erőszakos káosz, aminek pontot tett a végére.
Attól, hogy az erőszakot illegitim eszköznek tartjuk, s nyomban elítéljük, annak jelenvalósága még társadalmi tény.
A „tanúk korának” nevezett időszak ugyan véget ért, de hosszú időre átformálta a történelem időtapasztalatát.
Tévedés azt állítani, hogy az első szabad választás 1990-ben zajlott. Erre már 1945-ben sor került, szorongatott helyzetünk ellenére.
Ha meg akarjuk egyszer haladni Trianont, akkor az egyetlen lehetőségünk az, hogy felülírjuk.
A vietnámi háborúnak, a harminc évnyi felfoghatatlan szenvedésnek és az utána következő diktatúrának a gyarmatosítás és a nyugati imperializmus ágyazott meg.
Az emlékmű tartalma irredenta. Irredenta, hiszen nem az emberekre, a nemzetre emlékezik, hanem az állam egykor volt területére.
Allende kísérlete a birodalomtól való függés felszámolásának, a jólét megteremtésének és a demokrácia kiszélesítésének programjáról szólt, és ezért kellett az USA-nak és helyi tőkés szövetségeseinek három évet követően megpuccsolniuk.
A neoliberális tanokat nem 1989 után és nem is nyugatról kellett a térségbe importálni. Meggyőződéses képviselői már 1989 előtt is jelen voltak Kelet-Közép-Európában, így Magyarországon is.
Abból szokás kiindulni, hogy az atombombát mindössze egyszer dobták le, vagyis ezt az egy eseményt is banalizálva feledkezünk meg az őt követő 75 évről Japánban, amelyek szintén gyalázatosak az imperiális erőkre nézve.