Így állt ellen 2019-ben a civil szféra
Zöld, feminista, lakás- és várospolitikai, lmbtq, jogvédő szervezetek is végigküzdötték 2019-et, nem is eredménytelenül.
Zöld, feminista, lakás- és várospolitikai, lmbtq, jogvédő szervezetek is végigküzdötték 2019-et, nem is eredménytelenül.
Többen szívesen körbevezetnék a hajléktalanlellátásban azokat az alkotmánybírókat, akik nyáron hozzájárultak annak a határozatnak a megszületéséhez, ami szerint a hajléktalanság büntetése nem alkotmányellenes.
A levélben azt kérik a kormánytól, hogy a szociális ellátások fejlesztésével tegye lehetővé, hogy legyen szabadnapjuk azoknak is, akik otthonápolásra szoruló családtagjaikat gondozzák.
A demonstrációt a Helsinki Bizottság, az Utcajogász és a TASZ szervezi.
Sajnos sokkal több esetben emelnek ki gyerekeket családokból, mint az indokolt lenne.
Már nem csak az iskolaelőkészítő évfolyamban lenne kötelező az óvodába járás a gyerekeknek.
A jelentést szakembereken kívül nem sokan fogják érteni.
Az önkormányzatok rendeletben határozhatják meg az együttélés szabályait, sok esetben azonban a magánszféránkba behatolva, jogtalanul próbál szabályokat betartatni.
A szakemberek a megelőzésben látják a probléma megoldását, de ehhez több ápolóra, kidolgozottabb stratégiára és egyágyas kórtermekre lenne szükség. A magyarországi kórházak kézfertőtlenítő-használatban is messze elmaradnak az uniós átlagtól, és szabály bár egyre több van, változás még mindig nincs.
Még a TASZ is értetlenül áll az események előtt.