Három ponton indult meg a szíriai kurd népállam török megszállása, a kurdok egyelőre visszaverték őket
Hosszú légicsapás-sorozat után komoly harcok között indultak meg a török szárazföldi erők a kurd kantonok felé.
Hosszú légicsapás-sorozat után komoly harcok között indultak meg a török szárazföldi erők a kurd kantonok felé.
Maga hencegett el vele, hogy készen áll minden terv az agresszióra.
A Népvédelmi Egységek Iszlám Államtól elfoglalt területeit akarja Törökország „semlegessé” nyilváníttatni.
Az észak-szíriaiak demokratikus konföderációja legyőzte Szíriában az Iszlám Államot, szövetkezeteken és tanácsokon, valamint a nők egyenlőségén alapuló demokratikus rendszert vezetett be.
Eddig összesen 544 civil vesztette életét, 2117-en pedig megsebesültek az Idlibben folyó harcokban.
Véget ért az ISIS elleni, szíriai háború.
9 négyzetkilométernyi területe maradt a szebb napokat is látott terrorszervezetnek.
Több oldalon is mozgósítanak a felek.
A váratlan bejelentéssel szövetségeseit is meglepte az amerikai elnök, aki szerint az Iszlám Államot már legyőzték.
Múlt héten ismeretlenek meggyilkolták Raed ef-Fareszt, Szíria egyik legismertebb aktivistáját, és kollégáját, Hamúd ed-Dzsuneidet.