Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

A kurdok az utolsó, Iszlám Állam által birtokolt falut támadják

Ez a cikk több mint 5 éves.

Csupán egyetlen falu felett rendelkeznek már az Iszlám Állam harcosai Szíriában, akik az elmúlt hetek offenzívái miatt szorultak egyre kisebb területre.

Az Iszlám Állam fennmaradó kilenc négyzetkilométere / Forrás: Syrian Civil War Map

Az utóbbi hetekben a nemzetközi Koalíció és az Aszad-rezsim folyamatosan támadta az Iszlám Állam utolsó, Deir ez-Zor környékén található területeit. Az offenzíva eredményeként az Iszlám Állam ma már csupán 9 négyzetkilométer, egyetlenegy falu felett rendelkezik.

A településről az elmúlt napokban több száz lakos menekült el a Szíriai Demokratikus Erők által felszabadított területekre, illetve pénteken a terrorszervezet megközelítőleg 150 tagja, köztük számos vezető is megadta magát a kurdok által vezetett katonai szövetségnek. Információk szerint a harcot feladó IS-tagok számos országból, többek között Pakisztánból, Franciaországból, Irakból, vagy Törökországból származnak.

A kurdok tehát karnyújtásnyira kerültek attól, hogy hosszú évek fárasztó küzdelme után, amelyben oroszlánrészt vállaltak, megfosszák az Iszlám Államot utolsó négyzetkilométereitől is, hogy ezzel mérföldkőhöz érjen a terrorizmus elleni harc Szíriában. Azonban ezt követően egy újabb nehéz szakasz következik: fel kell számolni az Iszlám Állam alvó sejtjeit is országszerte, és stabilizálni kell az országot.

Nagy kérdés, hogy mi lesz Rojavával, a kurdok által létrehozott, Szíria észak-keleti felén lévő autonóm demokratikus föderációval, miután az USA nagyrészt megszünteti katonai jelenlétét az országban, és Erdogan a kapuban áll, várva, hogy leszámolhasson az általa terroristának címkézett kurdoktól. Úgy tűnik, hogy a kurdok jelenleg – a kisebbik rosszként – Aszaddal próbálnak kiegyezni: egy olyan tervezet került nyilvánosságra a szíriai kormánnyal való tárgyalások során, amely alapján Szíria részeként, de autonóm területként maradna meg Rojava, a Szíriai Demokratikus Erők pedig a szír hadsereg részévé válna, és a határőrizet feladatát látná el, a szír kormány pedig biztosítaná az ország területi integritását, tehát segítene megvédeni a kurdokat a török agressziótól. Kérdés persze, hogy mennyire fair megállapodást lehet kötni Bassár el-Aszaddal, és mit lépnek a következőkben a „nagyhatalmak”.

(Syrian Civil War Map)