Eddig is kirívóan sok gyermek élt lakhatási szegénységben Magyarországon, a közeljövőben a helyzet csak romolhat
A kilakoltatási moratórium megszüntetése és a rezsiemelés azoktól vesz el, akiknek eddig se volt sok.
A kilakoltatási moratórium megszüntetése és a rezsiemelés azoktól vesz el, akiknek eddig se volt sok.
Magyarország előre megy, nem hátra?!
Elmondásuk szerint nagyban hozzájárult az infláció csökkentéséhez az árstop.
Sem az ellenzék, sem a helyiek nem maradéktalanul elégedettek a projekttel.
A különböző jövedelmi tizedekhez tartozók szubjektív megítélése szerint.
Civil szervezetek szerint vannak olyan alultáplált gyermekek, akiket szó szerint meg kell tanítani enni.
Tíz év alatt 119 településen szűnt meg a patika.
A Szegényeket Támogató Alap kivételesen szerencsés egymásra találása volt a megéledő demokratikus ellenzéknek, az értelmiségi és művészeti ellenkultúráknak és a szociális gondokkal együtt növekvő társadalmi segítőkészségnek.
A szabott ár nem az ördögtől való. De akkor már nem kellene félmunkát végezni.
Nemcsak Magyarországon taszított nélkülözésbe sok egyetemistát a járvány.