A szegregátum felszámolása helyett szegregációt erősítő konténereket helyezne ki Szolnok vezetése
Sem az ellenzék, sem a helyiek nem maradéktalanul elégedettek a projekttel.
Sem az ellenzék, sem a helyiek nem maradéktalanul elégedettek a projekttel.
A különböző jövedelmi tizedekhez tartozók szubjektív megítélése szerint.
Civil szervezetek szerint vannak olyan alultáplált gyermekek, akiket szó szerint meg kell tanítani enni.
Tíz év alatt 119 településen szűnt meg a patika.
A Szegényeket Támogató Alap kivételesen szerencsés egymásra találása volt a megéledő demokratikus ellenzéknek, az értelmiségi és művészeti ellenkultúráknak és a szociális gondokkal együtt növekvő társadalmi segítőkészségnek.
A szabott ár nem az ördögtől való. De akkor már nem kellene félmunkát végezni.
Nemcsak Magyarországon taszított nélkülözésbe sok egyetemistát a járvány.
A rendszerváltás utáni magyar jogvédelem nagy hiányossága, hogy a gazdasági elosztásból fakadó igazságtalanságok áldozatai védtelenek maradtak.
Egy rossz helyzetű borsodi régióban végzett kutatás jutott erre.
Van, akiknek semmi gondja nincs, dúskál a javakban, és van, akiknek a nélkülözés jut az ünnepnapokra is.