Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

A hatósági áras fához nehéz hozzájutni, a szociális tűzifát pedig csak a héten kezdték el kiszállítani

Ez a cikk több mint 1 éves.

Sokan még mindig nem jutottak hozzá a hatósági áras tűzifához – állítja az ATV. A televíziós csatorna honlapja szerint ennek a fő oka az, hogy olyanok is igényelték a fát, akik nem is ezzel fűtenek.

Az ATV interjút készített egy favágóval, aki a tűzifahiányról elmondta, hogy egyesek megvásárolják a hatósági áras fát, majd drágábban eladják azoknak, akik még nem jutottak hozzá az igényelt tüzelőjükhöz. Beszédes, hogy mindez arra kényszeríti a favágókat, hogy gőzerővel dolgozzanak az erdőkben.

Bár az ATV erről nem szól, a Mérce már idejekorán megírta, hogy az a fa, amelyet most termelnek ki az erdőkben, tüzelésre alkalmatlan. Legyen szó akármilyen fafajtáról, annak a kitermelés után legalább 10 hónapot kellene száradnia ahhoz, hogy elnyerje a megfelelő fűtőértékét.

A Habitat for Humanity szervezet október közepén tartott kerekasztal-beszélgetésén, melyen a lapunk is részt vett, Rostás Aranka, aki a Csongrád megyei Bakson közösségi programszervezőként dolgozik, elmondta, hogy még a rossz minőségű hatósági áras fához sem fér hozzá mindenki. Aki képtelen megfizetni a kedvező árat, annak marad a fatelep, amelyen az utóbbi esztendőben megkétszereződött a fa ára.

Az ATV fent említett cikkéből pedig arra is következtethetünk, hogy még ezzel a sokak által elérhetetlen tüzelővel is egyesek visszaélnek.

Mindezt érdemes egybeolvasni azzal a hírrel, hogy a kormány által biztosított szociális tűzifát csak december 12-én kezdték el kiszállítani arra a 2 374 településre, amelyek jogosult a tűzifaprogramban való részévételre. Ennek a programnak, amelynek a költségvetése 5 milliárd forintot tesz ki, elvileg a leginkább rászorulókat kellene segítenie.

Dukai Miklós, a Belügyminisztérium (BM) önkormányzati államtitkára hétfőn, a Pest megyei Csörögön jelentette be, hogy az igényel tűzifát megkezdték kiszállítani. Az MTI-n megjelent képek tanulsága szerint a „tűzifa” hatalmas fatörzsek formájában érkezett meg egyes falvakba. Értelemszerűen ezeket még fel kell darabolni és ki is kell szállítani a rászorulóknak. Mivel a kormányzati program külön keretet nem biztosít a kiszállításra, a fa felvágását és szállítását az önkormányzatoknak kell megoldaniuk.

Csörög, 2022. december 12.
Szorcsik József polgármester, Zambó Péter, az Agrárminisztérium erdõkért és földügyekért felelõs államtitkára és Dukai Miklós, a Belügyminisztérium önkormányzati államtitkára (b-j) a szociális tüzelõanyag-programról tartott sajtótájékoztatón a Pest megyei Csörögön 2022. december 12-én. Dukai Miklós bejelentette, hogy 2022-ben is 5 milliárd forintot biztosít a kormány a szociálistûzifa-programra, és már megkezdõdött a kiszállítás.
MTI/Kovács Anikó

A megjelent képek, melyeken hóval beborított fatörzseket látni, azt a gyanút is felkeltik, hogy ez a még feldarabolatlan és még ki nem szállított fa is alkalmatlan a tüzelésre. Ha volt is ideje megszáradni a fának – amely, értelemszerűen, feldarabolva gyorsabban szárad –, az az esőben és hóban újra átnedvesedhetett.

Dukai Miklós a hétfői megnyilatkozása során arról sem beszélt, hogy mi okozta a szociális tűzifa kiszállításának lehetetlen késését. Míg az biztos, hogy a tél nem december 12-én kezdődött, arról csak találgathatunk, hogy a rászorulók októbertől mivel fűtötték a hajlékukat.

(ATV, MTI, Mérce)
Címlapkép: MTI/Kovács Anikó