Az MSZP és a Párbeszéd beállt a diákvárosért küzdő Jámbor András mögé az ellenzéki előválasztáson
Nagyra becsülik a diákok lakhatásáért és más baloldali ügyekért folytatott küzdelmét.
Nagyra becsülik a diákok lakhatásáért és más baloldali ügyekért folytatott küzdelmét.
„Nem véletlen, hogy a Magyar Nemzet és Szikszai cikke volt 11 év képviselői munka után az első alkalom, amikor én az engem ért „vélemény” miatt bárkivel szemben büntető- és polgári peres eljárást kezdeményeztem.” – véli az ügyben érintett képviselő.
A hat Orbán Viktorhoz intézett azonnali kérdés közül háromban emlegették a focit. Az ülést levezető Latorcai János szexista beszólással intette helyre Kunhalmi Ágnest.
Fenyegető hangvételű nyilatkozatok kerültek tegnap több intézmény dolgozói elé is, előzetes tájékoztatást ezúttal sem kaptak.
Ismeretlenek döntenek arról, ki kaphat oltást, hazug vádakkal támadja a kormány az ellenzéki városokat.
A Demokrata szerzője a politikai és ideológia táborok szembenállását megváltoztathatatlan, természetbeni okokra vezeti vissza, ezzel pedig egy alá-fölérendeltségi viszonyt is meghatároz.
A Párbeszéd képviselője szerint 20-30 ezer forinttal drágábbak lettek az új koronavírusban elhunytak temetkezési költségei.
A képviselő módosítót nyújtott be az Alaptörvény kilencedik módosításához.
Az álnéven publikált, pár soros cikkel megsértették emberi méltósághoz és jó hírnévhez való jogát.
A nyugat-európai zöldek mindenkori csúcson vannak. A magyar zöldek a kiesés szélén. Pedig a politikusaik és a programjuk népszerű itt is. Hogy lehet ez?