A kormánypártok úgy álltak be klímát védeni, mint akik tényleg megijedtek
Ez nem az ő témájuk, mégis legalább olyan súlyos kompromisszummal adnak rá választ, mint ahogyan az ellenzék a kerítésre – pár éve.
Ez nem az ő témájuk, mégis legalább olyan súlyos kompromisszummal adnak rá választ, mint ahogyan az ellenzék a kerítésre – pár éve.
A Magyar Távirati Iroda szó szerint közölte le a kínai propaganda ujgurokról kiadott szövegét, magyar nyelven.
A Pesti Srácok plagizálta egy cikkünket, a mondatok aztán a NER-médiában szétterjedtek. A cikk meglopott szerzője írja le, hogy történt a dolog.
Az aktuális európai bizottsági elnököt vagy elnökjelöltet a szavak szintjén, így vagy úgy, de ellenséggé kell formálnia a magyar kormánynak és a Fidesznek.
A propaganda és fizetett aktivizmus is diákmunkában a legolcsóbb.
Az elsőfokú ítélet szerint a Magyar Hírlap és a Pesti Srácok is helyre kell, hogy igazítsa állításait.
Orbán egyik leghűségesebb embere Facebook-bejegyzésben „megmocskoló gépezetnek” minősítette az orbáni propagandamédiát
„Szexuális együttlétekre berendezett helyiség nem létezik és soha nem is létezett a SZTAKI egyik épületében sem” – írta a kutatóintézet.
Lovász László kolozsvári látogatásából gyártott anyagot a propaganda.
Szakály Sándorhoz kerülhetnek a történeti interjúk, de van olyan intézmény, amely inkább letiltaná az összeset, minthogy ez megtörténjen.