Súlyosan megsebesítettek egy nőt a VIII. kerületi lakásában
A rendőrség szerint szexuális szolgáltatást kínált, támadója telefonon jelentkezett be nála.
A rendőrség szerint szexuális szolgáltatást kínált, támadója telefonon jelentkezett be nála.
Az az állam, amely korlátozza az abortuszhoz való hozzáférést, azt a nőgyűlölő, patriarchális rendszert erősíti, amely a nők teste fölött tulajdonjogot érez, fölötte rendelkezni akar.
Ha már vasárnap volt anyák napja, a KDNP elgondolkozott nőügyeket illetően, de bár ne tette volna.
A rendszer megdöntése nélkül nem fog megszűnni a nők rendszerszintű elnyomása.
A kiskunfélegyházi nő a hatodik, aki idén családon belüli erőszak miatt vesztette életét.
Az áldozat 90 éves volt.
Néhány pont arról, hogy miért hal meg sok nő párkapcsolati erőszak, prostitúció és a nők elleni erőszak következtében.
Arról, amivel még mindig nem szeretne foglalkozni a színházi szakma nagyobb fele.
Videóriport a 2019-es Néma Tanúk menetéről, melyen a résztvevők a nők és gyerekek elleni erőszak áldozataira emlékeztek.
A társadalmi konszenzus szerint a szülésben csak annyi a lényeg, hogy a gyerek egészséges legyen, és életben maradjon az anyja is. Az anyaságról, az anyává válás átmeneti rítusáról, a szülésről egy ideje nem szokás beszélni.