Kevesebb orvos, kevesebb ágy: problémát okoz a szakemberhiány a veszprémi kórházban
Több osztályon is ágyakat számoltak fel, a kardiológián más osztályokról segítenek be.
Több osztályon is ágyakat számoltak fel, a kardiológián más osztályokról segítenek be.
Hatból három orvos felmondott, köztük a főorvos is.
Újabb cáfolata látott napvilágot annak, hogy vaklárma lenne a Honvédkórházban uralkodó állapotok miatti aggodalom, amely most már több hónapja foglalkoztatja a közvéleményt.
A Honvédkórház számos dolgozója fontolgatja a felmondását.
Az LMP társelnöke többek közt arra volt kíváncsi, hány orvos hiányzik az intézményből, mekkorák a várólisták és hányan kapták meg 2018-ban a beígért béremelést
Hiába az egyszeri állami támogatás, ha a fizetés rossz, ráadásul az önkormányzat szó nélkül elveheti a háziorvosoktól a praxist, amiért nem kevés pénzt fizettek.
December 15–től nincsen, aki a méhen belüli komplikációkkal korán megszületetteket kezelje.
A megoldás az lenne, hogy kevesebb sürgősségi osztályt működtetnének.
Időközben lemondott a Honvédkórház orvosigazgatója.
A fenntartó szerint az ellátás zavartalan.