Orbán szerint Zelenszkij nyíltan beavatkozott a választási kampányba az ellenzék oldalán, de Ukrajna számíthat hazánkra
Ötödször is miniszterelnökké választotta Orbán Viktort az Országgyűlés.
Ötödször is miniszterelnökké választotta Orbán Viktort az Országgyűlés.
Egyik ellenzéki frakció sem adja áldását a tizedik Alaptörvény-módosításra, nem mintha a Fidesz-KDNP rászorulna.
Áder János államfő Orbán Viktort kérte fel kormányalakításra. Igent mondott.
Egyetlen, talán nem jelentéktelen jelenségre szeretnénk felhívni a figyelmet.
A Momentum szerint ettől még értékalapon, ügyek mentén továbbra is együttműködnek majd.
Az ellenzék miniszterelnök-jelöltje még nem döntötte el, hogy felveszi-e a mandátumát, arról a vásárhelyiek döntenek.
Mellár Tamás kiállt a pedagógusok mellett, Rétvári Bence államtitkár válaszul baloldalazott.
Csak éppen a panaszaikra süket.
A miniszterelnökhöz számos kérdést intéznek a képviselők, mi pedig élőben jegyzeteljük.
Az ellenzék bojkottja mellett az Országgyűlés megszavazta a kormány homofób népszavazását, amelyre valószínűleg a választásokkal együtt kerül sor.