A számos okból jogos kritika a pártpolitikusokkal és a pártpolitizálás jelenlegi formáival szemben még meredekebbé teszi az ellenzéki pártok számára egyébként is magas akadályokat.
Eltelt pár hét az önkormányzati választás óta, és talán most már nem minősül „ünneprontásnak” néhány kritikus kérdés felvetése.
A valójában egyáltalán nem fontos dolgok helyett el kellene képzelni és el is mondani, milyen világban szeretnénk élni, ehelyett a mostani, szabadságellenes, korrupt rendszer helyett.
A diagnózis és kritika mellé az LMP és Schiffer nem tudott programot adni, ami a neoliberalizmus és a populista jobboldal alternatíváját jelenthette volna. A társadalom többsége számára nem derült ki, hogy az LMP és Schiffer mit is akar valójában.
A cégekbe és nagykövetségekbe való kapaszkodás ugyanazt a hamis politikai narratívát erősíti, hogy majd valaki, valakik megvédenek minket a rosszfiúktól.
A stabil választói bázisban való lehorgonyzáshoz azonban nem elegendő, hogy egy párt technikai értelemben ötletes, jó kampányt visz.
A jelenkori magyar belpolitika a végletekig elment abba az irányba, hogy az Orbánnal szembeni jelentőségteljes ellenzéki fellépés megálmodása és megvalósítása helyett alternatív valóságokat, hamis narratívákat gyárt.
Szokványosabb körülmények között rendes baloldali ember azt mondaná, hogy mert az európai választásokon induló magyarországi pártok között számunkra nincs elfogadható alakulat, ezért nem szavazunk, vagy protesztszavazatot adunk le.
A közösségi média alapvetően nem közelebb hozott minket egymáshoz az elmúlt évtizedben, aminek nagy részében a kirekesztő és végletekig megosztó kormányzati diskurzus uralkodott, hanem a lehető legtávolabbi kis buborékokba száműzött bennünket.
Ha valaki szembe akar szállni a Fidesz politikájával, akkor szét kell verni a Fidesz megosztó keretezését, és nem csak akkor, ha őt érinti, hanem minden egyes helyzetben.
