A helyi rádió elé vonultak a hivatalos, rabszolgatörvény elleni tüntetés résztvevői Kecskeméten
Vidéken több helyen is tüntettek, a kecskemétiek voltak viszont a legmérgesebbek.
Vidéken több helyen is tüntettek, a kecskemétiek voltak viszont a legmérgesebbek.
Mit nézünk? Mit olvasunk? Kinek hiszünk? A Mérték Médiaelemző Műhely és a Medián friss kutatásából kiderül, hogyan és honnan jutunk hozzá mindahhoz az információhoz, amelyekből a közélettel kapcsolatos tudásunk táplálkozik.
Az eset megint, immáron ezredszerre is szembesített azzal, mennyire ki vagyunk szolgáltatva ennek a techóriásnak.
Teljes csöndben fogadja el a Fidesz a ciklus legfontosabb törvényét, amely végleg megszüntetheti az igazságszolgáltatás függetlenségét, az egyetlen jogállami hatalmi ágat, amely még így vagy úgy független volt a kormánypárttól.
Érdemes magunkban újra meg újra tudatosítani, hogy mindaddig, amíg a kereskedelmi érdekek azt kívánják, hogy egy híres pár szakítása naponta 5 hírt generáljon, és ebben a nagyobb hatalommal bíró férfinak nagyobb felület jut, addig a nőkről való beszéd sem tud érdemben változni.
Az ország elsőszámú oligarchájának cégei legalább 11 ezer munkavállalót foglalkoztatnak.
Iszonyúan nehéz egyszerre erős politikai üzenetet megfogalmazni és győzelemre esélyes ellenzéket szervezni a gyakorlatban.
Alkotmányos demokráciának mondja magát, de mégsem úgy viselkedik. Mi az?
A petícióknak ma sajnos olyan módon valóban nincs értelme, hogy az bármilyen hatással is lenne a hatalomra de a mozgósító hatásukat nem szabad alábecsülni. Válasz Diószegi-Horváth Nóra cikkére.
Mi marad az értelmiségnek, ha a „kire kell szavazni a következő választáson?” kérdésére többé senki sem tőle várja a választ?