Hogy ne maradj le, értesítünk a nap 1-2 legfontosabb cikkéről a Mércén. Jöhet?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

Ha valaki gyorsreagálású tüntetést hirdetett volna a Gruevszki-ügy miatt, azt a Facebook akadályozta volna meg

Két „izgalmas” dolog történt ma délután Magyarországon. Kiderült, hogy a magyar állam úgy döntött, jóváhagyja a börtön elől szökő, korrupt macedón exkormányfő, Nikola Gruevszki menedékkérelmét, illetve lehalt a Facebook. Mindez pedig kb. egyszerre történt.

Itt a Mérce szerkesztőségében eszeveszetten elkezdtük nyomkodni a frissítés gombot a böngészőinkben, hogy hátha sikerülne olvasóinkkal is megosztani a hírt. A hírt, hogy a magyar állam menedéket ad egy köztörvényes bűnözőnek, csak azért, mert Orbán Viktor barátja, miközben a déli határnál három éve zár embertelen körülmények közé olyanokat, akik háború és nincstelenség elől menekülnek.

Valószínűleg ugyanilyen felfokozott hangulatban lehettek a kollégák a többi magyar hírportálnál is, a Facebook leállása ugyanis egész Európára kiterjedt.

Az eset megint, immáron ezredszerre is szembesített azzal, mennyire ki vagyunk szolgáltatva ennek a techóriásnak.

És nem csupán arról van szó, hogy jaj szegény médiamunkások kevesebb kattintást tudnak generálni ezzel a breaking hírrel. Hanem arról, hogy egyetlen magáncég egyetlen technikai hibájával is képes befolyásolni egy egész társadalom politikai nyilvánosságát.

Mert képzeljük el, mi lett volna, ha esetleg valakiben megfogalmazódik a szándék, hogy gyorsreagálású tüntetést jelentsen be ma estére, hogy a magyar polgárok elmondhassák: nem akarnak egy köztörvényes bűnöző oltalmazói lenni! Az egész mehetett volna a kukába, hiszen a rövidebb ideig tartó leállás és az azt követő több órás akadozás, kiesés, technikai döcögés úgy ásta volna el a tüntetés felhívását, mintha nem is lett volna.

Az ellenzéki térfélen ma már szinte alig beszélhetünk a közösségi hálón kívüli mozgósítási potenciálról. De igazából bármiféle nyilvánosságról nehezen beszélhetünk Facebook nélkül. Annyira nem súlyos a helyzet, mint mondjuk a népirtás sújtotta Mianmarban és sok más országban szerte a világon, ahol a Facebook egyenlő az internettel, de azért olyan távol sem vagyunk ettől a helyzettől.

Egy-egy olyan olyan egybeesés, mint a mai, persze a véletlen műve, és nehéz lenne aktív felelősséget a techóriás nyakába varrni, de épp a rohingyák elleni népirtás, vagy épp a gigantikus adatlopást és politikai manipulációt leleplező Cambridge Analytica esetei mutatják, hogy sokszor a felelősség kérdése már sokkal egyértelműbben tehető fel.

Néhány ostoba és üres utópisztikus marketingszövegen túl azonban nem látjuk, hogy a Facebook vezetői érdemben reflektálnának erre a helyzetre, erre a felelősségre.

Ők egy nagyvállalat vezetői, akik valamilyen szolgáltatást nyújtanak, amelyre látszólag van kereslet, minek parázzanak hát? Az egyszerű fogyasztó pedig, legyen bármennyire is tudatos ezügyben, csupán a körülmények miatt is rászorul erre a techóriásra a mindennapi életben.

Márpedig nem egészséges az, hogyha egy-egy nagyvállalat ilyen mértékben képes monopolizálni a társadalom hétköznapjainak egy-egy szeletét. Legyen szó arról, ahogy a Facebook gyarmatosítja a nyilvánosságot, vagy az, ahogyan az Amazon válik a kereskedelem szinonimájává egyes országokban.

A monopólium soha, semmilyen körülmények között nem egészséges. Olyan egyenlőtlen erőviszonyokat hoz létre, olyan függési hálózatokat, amelyeknek tüneteivel egyre gyakrabban szembesülhetünk. És ezek a monopóliumok nem fognak önszántukból csak úgy megszűnni, ahogyan az egyéni cselekvés, bármiféle bojkott vagy kivonulás sem képes rést ütni egy-egy óriás pajzsán.

Sőt, azt látjuk, hogy önmagában egy-egy állam is képtelen már szabályozni ezeket az elképesztően mozgékony, mobilis nagyvállalatokat. Hiszen míg az államok, és még inkább polgáraik területhez, határokhoz kötöttek, ezek a vállalatok oda mozdulhatnak, ahol épp a legkedvezőbb körülményeket kapják globális működésükhöz.

Ez a helyzet most. És ha a magyar kormányzati információs torzítás és a Facebook információs torzítása most csak egy véletlen egybeesés miatt került kölcsönhatásba, az álhírek, a véleménybuborékok, az uszító propaganda esetében már jól látni, hogy a kormányzati önkény, illetve a nagyvállalati mohóság és felelőtlenség közötti kapcsolat már nem ennyire esetleges.

Hogy mit kezdünk ezzel a helyzettel, arra nincs válaszom. Ahogyan sok kormánynak és nemzetközi szervezetnek sincs még. Pedig kellene már.

Per pillanat túl sokat nem tehetünk, de azért ezúton is csókoltathatjuk a „menekültet”, akitől nem kell megvédeni a határt, és Mark Zuckerberget, aki „összeköt” mindannyiunkat, kivéve amikor nem…

Olvass tovább!