Minden második baba császármetszéssel születik Kecskeméten, és ez nagyon nincs rendben
A túlzott mértékű orvosi beavatkozás árt a nőknek és a gyerekeknek is, mégsincs rendszerszintű törekvés a magyar szülészetek javítására.
A túlzott mértékű orvosi beavatkozás árt a nőknek és a gyerekeknek is, mégsincs rendszerszintű törekvés a magyar szülészetek javítására.
A Másállapotot a szülészetben! csoport szerint viszont nagy kockázat további szülészeti helyeket megszüntetni.
A jogvédők szerint a kormány még nagyobb nyomás alá helyezi a nőket azzal, hogy ujjal mutogat azokra, akik a „női princípium” alázatos beteljesítése helyett önálló, felelős döntést mertek hozni a saját életükről.
A köztársasági elnök elkötelezte magát amellett, hogy minden „vágyott gyermek” megszülethessen, de a belügyminisztérium és az ombudsman a füle botját se mozgatja, ha a szolnoki kórházban a nőknek egyszerűen nincs hol szülniük.
Szülészeti aktivisták kiteregették az állam szennyesét a Kossuth téren.
Hogyan tudunk segíteni az otthonukat elhagyni kényszerülőknek?
Közel 3 milliárd forintból fognak családbarát szülészetet és kutatóközpontot építeni Pécsett, a Másállapotot a szülészetben aktivistái remélik, hogy ez a változás nemcsak a felszereltségre, hanem a szülő anyákkal való bánásmódra is pozitív hatással lesz majd.
,,Kampányunkat addig nem hagyjuk abba, ameddig mélyreható, a rendszert alapjaitól átvizsgáló, az oktatás és ellátás minőségét javító, a nőket mint érintetteket bevonó intézkedések nem születnek.”
Az érdemi változáshoz nem lesz elég ezredjére is elmondani, hogy mennyire családbarát a kormány.