Kizsákmányolás az újkapitalizmusban
Szinte már itt az az idő, amikor az egyéni szintű kizsákmányolások kollektíve felismerhetővé összegződhetnek, az ellenük való harc pedig így társadalmi hatóerővé válhat.
Szinte már itt az az idő, amikor az egyéni szintű kizsákmányolások kollektíve felismerhetővé összegződhetnek, az ellenük való harc pedig így társadalmi hatóerővé válhat.
A parlamenti törvénykezés és a képviseleti demokrácia intézményei immár nem a társadalom eszközei, hogy a maga számára törvényt alkosson, hanem a tőke eszközei, hogy a munkával szemben a hatalmát növelje.
Szerintük a polgárok számára ingyenes egészségügy Szovjetuniót csinálna az USA-ból
„Feszültségek és áthallások” állták az emlékülés útját.
Marxot nem lehet megkerülni mindaddig, amíg kapitalizmusban élünk, mert a német gondolkodó dolgozta ki először azt a fogalmi keretet, amelyen belül a modern társadalom értelmezhető és vázolta mi lehet az alternatívája a tőkés gazdálkodás destruktivitásának.
Semmink nincs, csak a kritikai filozófia, de ez Spinoza, Kant, Hegel szerint nem kevés.
Tamás Gáspár Miklós fordítása.
Élnek még köztünk emberek, akik köré gyülekezni lehet, akik az újra és újra megszerveződő kisközösségek motorjai. Akik az általuk felmutatott magatartásminta révén akarnak és képesek szembe menni a tőkelogika által működtetett hatalmi struktúrával, mint az elidegenedés legdöntőbb tényezőjével.
Az ellenzék a kormányt, a kormány az ellenzéket komcsizza. Persze mindkettő megalapozatlan: a kommunizmus eszméje mindkettőtől távol áll. De mi is ez valójában, és egyáltalán: lehet-e ma valaki kommunista?
Mert ma is vannak, csak nem pont úgy!