Márki-Zay elérte: Lázár János cégének használati díjat kell fizetnie a batidai kastélyhoz vezető útért
A cégnek meg kell fizetnie visszamenőleg a díjat, mivel már korábban, jogtalanul elkerítették.
A cégnek meg kell fizetnie visszamenőleg a díjat, mivel már korábban, jogtalanul elkerítették.
Ők már tegnap megtartották, a hivatalos csak holnap lesz.
Márki-Zay Péter, Hódemzővásárhely polgármestere, a Mindenki Magyarországa Mozgalom alapító tagja szerint az utóbbi időben két részre szakadt az ország, pedig együtt kellene ünnepelni.
A helyi fideszes képviselők feljelentést tettek Márki-Zay Péter ellen, mivel szerintük a polgármester szabálytalanul adott el egy önkormányzati lakást, illetve azt is feltételezik, hogy okirathamisítást követett el.
Akkor most kié Magyarország?
Bemutatkozott a Mindenki Magyarországa Mozgalom.
A megjelent munkavállalók szinte egyhangúlag szavaztak nemmel a túlóratörvényre Hódmezővásárhelyen azon a voksoláson, amelyet a város önkormányzati cégeinél dolgozók körében tartottak az új szabályozásról.
Vinné a Fidesz a maradék nem párthű helyi médiát.
A közgyűlésen kiderült, az előző, fideszes városvezetés 50 millió forint túlórapénzzel tartozott dolgozóinak, akik között volt olyan, akinek több mint ezer túlórája várt kifizetésre.
Ráadásul elég furcsán vágták félbe az idézett mondatot.