A Károly bácsit hajléktalanná tevő Budafok is felfüggeszti a kilakoltatásokat
Ezt Karsay Ferenc, Budafok fideszes polgármestere jelentette be csütörtökön.
Ezt Karsay Ferenc, Budafok fideszes polgármestere jelentette be csütörtökön.
A XX. kerület immár a negyedik a sorban.
A mai naptól él a kilakoltatási moratórium.
Csak tavaly óta húsz százalékkal több bevételt szerzett a magát iparággá kinövő lakáskiadósdi.
Az első napokban már körvonalazódtak az új fővárosi politika súlyponti elemei is, ezért már beszélhetünk arról is, hogy konkrétan mire számíthatunk.
Amint a bizottságok is összeülnek, a tervezett kerületi rendelet értelmében senki sem kerülhet az utcára.
A tulajdonosok és lakáskezelők öt éven keresztül nem emelhetik lakbéreket, és kiugróan magas díjak esetén a lakbérek csökkentésére is lehetőség nyílik.
Azonnali, tartós lakhatás mellett olyan segítő/ gondozási szolgáltatásokat lehet nyújtani, melyek mára bizonyítottan növelik a mentális jóllétet.
Ha Budapest új főpolgármestere betartja az ígéreteit, 5-10%-kal csökkenhetnek az albérletárak Budapesten.
Kis költségvetés mellett is lehet tisztességesen támogatást nyújtani, segítő szolgáltatásokkal megerősítve azoknak, akik a legjobban rászorulnak arra. És bőségesebb költségvetés esetén is lehet olyan támogatási szabályokat hozni, amelyeket szinte senki nem tud igénybe venni.