Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

Károly bácsi és a Budafoki Önkormányzat: lakhatás, jóllét, mentális egészség

A lakhatás önmagában pozitív változást segít elő a korábban fedél nélkül élő felnőttek mentális egészségében” – szögezi le a Journal of Community Psychology folyóirat novemberi számának egy új kutatása. [1] Az eredmények magyar környezetben kifejezetten érdekesen csengenek. Tovább erősítik azt a szakértők és aktivista csoportok által egybehangzóan állított véleményt, hogy elsőként lakhatást és támogatást kell nyújtani a sérülékeny csoportoknak, és arra is ráirányítja a figyelmet, hogy a magyarországi gyakorlat gyakran ezzel ellentétes. Nézzük például a budafoki ügyet, ahol H. Károly esetében pont ennek az ellenkezőjét sikerült tenni. Nem elég, hogy Budafok-Tétény Önkormányzata pont hajléktalanná tett egy idős urat, de Karsay Ferenc polgármester úr – akit október 13-án újraválasztottak, noha a Fidesz a közgyűlési többséget elvesztette – még el is szabotálhatta az utólagos támogatás lehetőségét.

Hogyan hat a lakhatás az ember mentális jóllétére?

A mostani kutatás is aláhúzza a szemléletváltást: elsőként lakhatásra van szükség, ennek eredménye egyebek mellett a pszichológiai stabilitás megerősödése. Szemben a hagyományos, lépcsőzetes modellel, mely először együttműködést, betegségtudatot, megerősödött önmagáról való gondoskodást stb… vár el. Nem a gondozási folyamat végén jelenik meg a támogatott lakhatás.

Elsőként lakhatás és nem csak lakhatás: azonnali, tartós lakhatás mellett olyan segítő/ gondozási szolgáltatásokat lehet nyújtani, melyek mára bizonyítottan növelik a mentális jóllétet.

Amikor azt olvassuk, hogy „Budafok-Tétény Önkormányzata megfosztott az otthonától és egy soroksári hajléktalanszállóra vitt egy 79 éves, tartósan beteg budafoki férfit”, akkor fényévekre vagyunk ettől. Miközben a szakirodalom[2] egyértelművé teszi: idős korra hangsúlyozottan jelentőssé válik a kapcsolat az egészség és a lakhatás között, a környezeti változások fokozott sérülékenységet jelentenek. Sőt: kevés tényező határozza meg olyan erősen az időskori jóllétet, mint a lakhatás.[3] [4] 

Az Egészségügyi Világszervezet időskori mentális egészséget tárgyaló tájékoztató lapján nem véletlenül szerepelteti második helyen a megfelelő lakhatást, valamint a támogató lakáspolitikát.

Nem beszélve a társas kapcsolatokról. A tanulmány külön kiemeli a kapcsolati háló pozitív hatását a mentális jóllétre, növelve a hatalom, a kapcsolódás és a befogadás érzetét. Azonban a kutatás pont az ellenkezőjét vizsgálja annak, ami H. Károllyal történt: mi történik, ha valaki utcáról lakásba kerül. Azt állítja a szakirodalmi összefoglalás alapján, hogy a szociális háló növekszik a biztos, stabil lakhatás biztosítása után. Az ezzel járó fokozott társas támogatás pedig jobb mentális egészségügyi mutatókkal jár. Hiszen egy kevés kapcsolatú, alacsony társas támogatottságú helyzetből, sőt, társas elszigeteltségből kiszakadva erőforrásokhoz jut az érintett. Az önkormányzat pont ennek tette ki H. Károlyt. Egy sérülékeny életkorban, sérülékeny élethelyzetben levő embert.

A magyar nyelvű szakirodalom is nagyon szépen leírja – például 2007-ben megjelent, Mentálhigiéné és Pszichoszomatikában publikált cikkükben Szemán Anita, Hegyi Péter, Bakó Gyula, Molnár Péter[5]–, hogy az ún. „őszülő társadalmakban” egyre nagyobb kihívás az időskorú emberek pszichés és szociális támogatása. Eriksont idézve azt írják, hogy ez az időszak önmagában szerepvesztéseink tudatosodásával jár, a halál elfogadásával, ezért ún. krízise az életutunk értelmén való belső munka. H. Károly ezzel szemben pont ebben az érzékeny időszakban veszti el az otthonát. Miközben nem is ő, hanem az önkormányzat tartozott neki. Abban az időszakban tehát – a fent idézett cikk alapján–, amikor egyidejűleg jelennek meg biológiai, társadalmi és anyagi nehézségek, nem ritkán a legkritikusabb életszakaszt eredményezve. A testi és egzisztenciális hanyatlás okozta folyamatos konfliktusok közepette jutott H. Károly osztályrészéül még egy olyan miliőkonfliktus is, mely megfelelő lakhatási politikával és törvénysértések elkerülése mellett elkerülhető lett volna.

A Bodrogi Zoltán önkormányzati képviselő által előterjesztett sürgősségi indítványt a képviselőtestület elfogadta. Ennek értelmében elismerték, hogy a H. Károlyt ért eljárás vélelmezhetően nem volt összhangban a Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. törvénnyel, mely szerint a települési önkormányzatok kötelező feladata „a hajléktalanná válás megelőzésének biztosítása”. De megemlíti, hogy sérült a XXII. kerület saját alapelve is, mely a lakáskiürítésről csak mint végső eszközről beszél. Valamint sérült a kerület saját rendelete, amennyiben a lakbérhátralékra és a bérlői jogviszony helyreállítására vonatkozó szabályozó rendelkezések nem érvényesültek. Ha megterhelően hat idős korra az, hogy a teljesítményértékű társadalmunkban a nyugdíjazással hivatalosan az „eltartottá” válik valaki, miként terheli meg az idős kort, ha a fenti jogsérelmekhez hasonlók érik? Ha az öregkor elkerülhetetlen tényezőjeként gondolunk a veszteségsorozatokra, akkor a lakásvesztéssel a Karsay Ferenc polgármester úr vezette kerület vajon mennyire terhelte még tovább az öreg úr testi-lelki jóllétét a lakásvesztés krízisével?

A Journal of Community Psychology idézett novemberi száma mindezekkel szemben pont azt állítja ezzel a kutatással, hogy a fenti bánásmóddal szemben lakhatásra és támogatásra van szükség. Ahol a támogatás része a társas háló jelentette érzelmi (kapcsolati közelség), kézzelfogható (pénzügyi, anyagi segítség) és instrumentális segítség lehetősége (tanács, segítség a problémamegoldásban stb.). Idézik azt a kutatást is, miszerint általánosságban a szomszédokkal ápolt kapcsolatok eleve csökkentik a mentális egészségügyi panaszokat. Károly esetében azonban azt látjuk, hogy még ezeknek a kapcsolatoknak a beemelésére sem reagált érdemben az önkormányzat: pedig 100 budafoki lakos mellett szomszédok is kérték, hogy engedjék vissza az otthonába.

A tanulmány kiemeli, hogy a közösségi pszichológiai paradigma különös figyelmet szentel annak, hogyan tudják a társadalom perifériájára szorult egyének leginkább védeni az érdekeiket, valamint hozzájárulni a társadalomhoz. A megfelelő közösségi megsegítésekhez elengedhetetlen – írják –, hogy ismerjük a mentális egészség társas kontextusát. H. Károly esetében azonban a fentiek alapján már az is közösségi, mentálhigiénés megsegítés volna, ha az Önkormányzat felhagyna a miliőkonfliktust kiváltó működéssel.

A fenti tanulmány szellemében, valamint a korábban idézett szakmai eredmények alapján felmerülhet, hogya Karsay Ferenc polgármester úr vezette önkormányzat nem csak nem törekszik a H. Károlyra nehezedő mentális terhek enyhítésére, hanem azok kiváltása után még súlyosbítja is azokat. Hiszen az önkormányzat semmilyen érdemi vizsgálatot nem végzett, valamint továbbra sem engedi vissza ezt a 79 éves embert az otthonába. Ezért, aki ki szeretné fejezni támogatását az ügyben, az A Város Mindenkié által indított Szabad a hang felületen levelet küldhet a kerületért felelős polgármesternek. Mondjuk el minél többen, hogy elég volt az időhúzásból, engedjék vissza H. Károlyt az otthonába. Ugyanis

„a  lakhatás jelentette környezet változásokat segíthet elő a társas hálóban, melyek végeredményképpen változásokat okozhatnak a mentális egészségben”.

[1] – Harris, T., Rhoades, H., Duan, L., & Wenzel, S. L. (2019). Mental health change in the transition to permanent supportive housing: The role of housing and social networks. Journal of Community Psychology47(8), 1834–1849. doi: 10.1002/jcop.22230

[2] – Harris, T., Rhoades, H., Duan, L., & Wenzel, S. L. (2019). Mental health change in the transition to permanent supportive housing: The role of housing and social networks. Journal of Community Psychology47(8), 1834–1849. doi: 10.1002/jcop.22230

[3] – Dhara, D. (2013). Depression and Psychological Well-being in Old Age. Journal of Psychology & Psychotherapy03(03). doi: 10.4172/2161-0487.1000117

[4] – Mental health of older adults. (2017, December 12). Retrieved October 11, 2019, from https://www.who.int/news-room/fact-sheets/detail/mental-health-of-older-adults.

[5] – Szemán A., Hegyi P., Bakó Gy., & Molnár P. (2007). Az élet értelmességének szubjektív megélése időskorban. Mentálhigiéné és Pszichoszomatika8(4), 309–327. doi: 10.1002/jcop.22230

Címlapkép: Mérce
Olvass tovább!