Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

Pikó András leállítja a kilakoltatásokat Józsefvárosban

Frissítés, október 26:

Pikó András tájékoztatása szerint ma reggel a leköszönő józsefvárosi jegyző levélben arról tájékoztatta, kiadták az utasítást a bérlakások kiürítésére vonatkozó utasítások felfüggesztéséről.

Ez azt jelenti, hogy – mivel a polgármester az utasítást hétfőn alá is írja – onnantól egyetlen önkormányzati lakó kilakoltatására sem kerülhet sor a kerületben.

Korábban írtuk:

Első 8. kerületi, polgármesteri utasításával leállít minden kilakoltatást az október 13-án megválasztott Pikó András. Pikó, aki a Fővárosi Választási Bizottság előtt azóta elutasított, újraszámolási kérelmek miatt csak hétfőn léphetett hivatalba, Facebook-oldalán bejelentette, hogy a novemberben amúgy is esedékes kilakoltatási moratóriumig minden, folyamatban lévő végrehajtást leállíttat.

Apróbb problémaként jelentkezett az új józsefvárosi vezetés számára, hogy az intézkedés életbe lépéséhez bizottsági döntés is szükséges, a köztestület – amelyben immár ellenzéki többség is van – azonban leghamarabb csupán november 7-én tudna megalakulni, és bizottsági tagokat választatni, így ez az a dátum, amelytől fogva mindezt meg lehetne tenni.

Ez ugyan elviekben fenntartja a lehetőséget, hogy addig is, ahogyan a polgármester fogalmazott „sok család kerülhet az utcára”, ugyanakkor ehhez hozzátette, a leköszönő jegyző teljes konstruktivitást ígért neki, és azt is mondta, „dolgoznak a megoldáson” addig is, amíg a rendeletalkotás formálisan is megindulhat Józsefváros közgyűlésében.

Pikó András hangsúlyozta:

„A kilakoltatások leállítása természetesen nem azt jelenti, hogy többmilliós adóssággal, bárki bármeddig lakhat az önkormányzati bérlakásban, de azt igen, hogy elhelyezés nélkül nem lakoltatunk ki október végén és hogy minden olyan esetben, amikor van más megoldás, azt kell választani, illetve kidolgozni.
Ehhez idő és az ügyek alapos kivizsgálása szükséges, azt biztosítaná a folyamat megállítása.”

Az előző, fideszes vezetésű józsefvárosi önkormányzat hírhedt volt arról, hogy több hullámban is nagyon agresszíven lakoltatta ki önkormányzati ingatlanjaiból a bérlőket, akár minimális tartozás esetén is. Több ilyen kilakoltatási hullám is elindult, még a most Fidesz-frakcióvezetőként tevékenykedő volt polgármester, Kocsis Máté idejében is. Ezek közül a legnagyobb 2015 őszén kezdődött meg.

Akkori cikkünk is idézte az akkor alpolgármester, majd 2018 és 2019 között rövid ideig polgármester Sára Botondot, aki az embereket tömegesen utcára tevő intézkedéseket négy évvel ezelőtt úgy indokolta, hogy „a kerületiek lakáshelyzetének javítására mindig is kiemelt figyelmet fordít és fordított Józsefváros önkormányzata”, ezért azután akkor 150 önkormányzati bérlakást a legszegényebbek helyett kerületi közalkalmazottak részére ürítettek és utaltak ki.

A kerületben is aktív A Város Mindenkié csoport már 2015-ben is felhívta a figyelmet, hogy míg a szolgálati lakások kiosztása folyamatos volt, addig 2010 után szociális alapon szinte egyetlen önkormányzati tulajdonú ingatlanra sem írt ki pályázatot Józsefváros jobboldali vezetése, ezt pedig a csoport szegényellenes politikának minősítette.

Pikó András, aki az összes ellenzéki párt támogatásával, de a C8 szervezet színeiben, tőlük függetlenül indult el Sára Botond ellen, már augusztusban hangsúlyozta, megválasztása esetén leállítja a hajléktalanságot és kilátástalan helyzetet okozó elhelyezés nélküli kilakoltatásokat a kerületben, amelynek során az önkormányzat tett sorozatosan utcára kerületi lakókat.

Az AVM ezt az immár polgármesteri, és főpolgármesteri politikává is vált intézkedést már több mint egy évtizede követelte.

Olvass tovább!