Török fasiszták támadtak meg kurdokat és baloldali aktivistákat Bécsben
Szerda és csütörtök este is erőszakos összecsapásokba torkollott a konfliktus.
Szerda és csütörtök este is erőszakos összecsapásokba torkollott a konfliktus.
A 2018 elején megszállt Afrin tartományban súlyos emberi jogsértésekre derült fény, miután két dzsihádista milícia összeveszett, az egyik pedig terített.
Kutakat fúrnának, javítanák a sótalanítást, több százezer ember jutna újból vízhez – a projekt megvalósulásához már csak húszezer font hiányzik.
A bagdadi képviselőház ma tárgyalta a Kassszam Szulejmáni meggyilkolására adott, kemény válaszreakciót.
Az év második felének tüntetési hullámai arra utalnak, hogy a kapitalizmus után végre az antikapitalizmus is globalizálódik.
A kurdoknak nem csak akkor van ránk szüksége, amikor Erdogánt kell elküldeni a fenébe.
Nyolc hete jelentette be az amerikai csapatok kivonását Észak-Szíriából Donald Trump. A finoman szólva is megkérdőjelezhető döntés már most jól láthatóan szörnyű következményekkel járt.
A hivatalos török álláspont szerint a „Béke forrása hadművelet” terrorellenes akció, melynek keretében a török hadsereg és a velük szövetséges szíriai ellenzéki milíciák felszabadítják az YPG terrorja alól a lakosságot.
Ezekre az eseményekre igenis úgy kell tekintenünk, mint a saját ügyünkre, saját történelmünk egy fejezetére.
A költő úgy halt meg, ahogyan élt, a fasizmus ellen küzdve, tiszta erkölcscsel. Az, ami ellen harcolt, viszont velünk él.