Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

Török fasiszták támadtak meg kurdokat és baloldali aktivistákat Bécsben 

A Szürke Farkasok török fasiszta csoport egymás után két este is megtámadta a bécsi kurdok, illetve antifasiszták csoportjait. A támadások Bécs Favoriten negyedében történtek, az első egy kurd feminista tüntetés ellen irányult, a második, csütörtök esti pedig egy baloldali közösségi házat célzott meg. A támadások során egy rendőr megsérült, hat embert pedig letartóztattak.

A szerdai, feminista tüntetés három kurd nő halála kapcsán szerveződött, akik kedden egy török légitámadás során vesztették életüket a szíriai Kobániban. A támadás célpontja egy ház volt, a meggyilkolt Amina Waysî, Zehra Berkel és Hebûn Mele Xelîl (akik a Kongreya Star kurd nőjogi szervezet tagjai voltak) ennek az udvarán tartózkodtak.

Az áldozatokra emlékező tüntetést a Szürke Farkasok (török nacionalista és fasiszta szervezet, amelynek ideológiája a török faj és a török nemzet felsőbbrendűségén, valamint a Balkántól Közép-Ázsiáig terjedő, pántörök állam létrehozásának álmán alapul) csoport tagjaiból és Erdoğan török elnök támogatóiból álló, körülbelül 100 fős szélsőjobboldali csoport zavarta meg. A rendőrség beszámolója szerint a török csoport megfélemlítő viselkedése és az Ausztriában tavaly betiltott, farkasfejet formázó kézjelek alkalmazása miatt szétválasztották a két csoportot.

A fasiszta provokációra válaszként antifa és egyéb kurd csoportok is mozgósítottak, majd a szerda esti demonstrációkat és összecsapásokat a rendőrség oszlatta fel, miután a fasiszta csoport többszáz fősre duzzadt.

A betiltott kézjel miatt több jobboldalit igazoltattak, valamint a török és a kurd csoportból is letartóztattak egy-egy embert.

A szerda esti konfliktust követően a török nacionalisták csütörtök este megjelentek az Ernst-Kirchweger-Hausnál, egy baloldali közösségi háznál, ahol több, menekültekkel foglalkozó szervezetnek van irodája. A törökök megpróbáltak betörni az épületbe, azonban amikor ez nem sikerült, akkor az esetről készült felvételek tanúsága szerint üvegekkel és pirotechnikai eszközökkel dobálták meg. Egy ponton a ház tetejének egy része kigyulladt.

A beszámolók szerint a rendőrségnek negyed órába telt kiérnie a helyszínre, ez alatt a törökök a közösségi ház több ablakát is betörték, de az épület környékén más anyagi kár is keletkezett. A rendőrség végül feloszlatta a fasiszta tüntetőket.

Amióta Erdogan tavaly októberben elindította a Béke forrása hadműveletet, aminek keretében Törökország lerohanta a Szíria északnyugati területein kialakított kurd autonóm területet, Rojavát, a feszültség Európán belül is megnövekedett azokon a helyeken, ahol török és kurd csoportok élnek egymás mellett. Például Németországban is több nagy létszámú demonstráció és számos kisebb támadás is történt a konfliktus következtében. Ausztriában a törökök alkotják a második legnagyobb etnikai csoportot az osztrákok után, 2016-os adatok szerint pedig nagyjából 70 ezer kurd él az ország területén.

Törökország jelenleg már Irak északi területein támadja a kurd katonai alakulatokat és a Kurd Munkáspárt (PKK) bázisait. A hadműveletet június 17-én jelentette be a török védelmi minisztérium, a hivatalos török álláspont szerint azért vetette be a kommandósokból, tüzérségből, harci repülőgépekből és -helikopterekből, illetve felderítő drónokból álló különítményét a török hadsereg, mivel a határtól mintegy 15 kilométerre lévő Haftanin térségében a kurdok „heves tüzérségi támadás alá vették” a határ menti török katonai bázisokat.

A bécsi antifa péntek estére újabb demonstrációt hirdetett meg a fasiszta támadások elleni tiltakozásképpen: