Egyre valószínűbb az államigazgatás március 14-i sztrájkja
A méltóságért és elismerésért küzdenek az állammal szemben.
A méltóságért és elismerésért küzdenek az állammal szemben.
Elfogadhatatlannak tartják, hogy a több diplomás, nyelveket beszélő, 20 éve a pályán lévő szakembereket 120 ezer forintos fizetéssel alázzák meg.
Van, aki bőven a törvényileg megszabott határidő után kapott homályos választ a tárgyalási szándékról.
Augusztus óta bizonytalanságban tartotta a kormány a köszféra dolgozóit a létszámleépítéssel kapcsolatban, majd egyszercsak megkapták a felmondóleveleiket. A szakszervezetek szerint jogszerűtlenül és embertelenül járt el a kormány.
A szakszervezetek szerint a dolgozók előtt az intézmények felesleges feladatait kell leépíteni.
Szakszervezetek tüntettek a közszolgálati dolgozók érdekeiért.
A 24.hu információi szerint a nyáron beígért leépítés a közszférában még októberben beindul.
Lezárult az ágazati szakszervezetek által indított közszolgálati konzultáció, közel 50 ezren töltötték ki az online kérdőívet.
Boros Péterné reméli, hogy a kormány a nemzeti konzultációhoz hasonlóan a közszolgálati konzultáció eredményét és az emberek véleményét ugyanúgy figyelembe fogja venni.
A bürokráciacsökkentés újabb hullámában nincs több szó továbbképzésről, csak elbocsátásról és nyugdíjazásról.