Az EMMI ragaszkodik a szóbeli érettségikhez, de a diákok szerint a járvány miatt nem tudnak felkészülni
Az idei végzősök szerint nem lehet úgy felkészülni a szóbelikre, hogy minden héten másik tanár hiányzik a Covid miatt.
Az idei végzősök szerint nem lehet úgy felkészülni a szóbelikre, hogy minden héten másik tanár hiányzik a Covid miatt.
A közokirat-hamisítás rizikóját végül még a sztrájkot folyamatosan gáncsolni igyekvő oktatásirányítás sem vállalta.
Az állam úgy elnyomó, hogy közben koncepciótlan, a tanárok gúzsba vannak kötve. Riportunk a tanári szakma mélyrepüléséről.
Interjú Tóth Endrével, az ellenzéki összefogás oktatásügyi politikusával, aki reálisnak tartja a szakma követeléseit, ám a kötelező oltás eltörlése szerinte „keményebb dió”.
Az EMMI fellebbezésében a bíróságot és a szakszervezeteket vádolja jogsértéssel, miközben egyre több hírt hallani túlkapásokról a sztrájkoló pedagógusokkal szemben.
Érdekes performansszal végződött a pedagógusok miskolci akciója, mellyel a 6 évvel ezelőtti országos tüntetéssorozatra emlékeztek.
A pedagógusok fáklyát lobbantottak, most szítaniuk kell a lángot.
A miniszter szerint jogos a béremelési igény, de sztrájkolni nem lehetett volna.
A tankerületek folyamatos nyomást gyakorolnak az intézményvezetőkre. Láthatatlanná tennék a sztrájk tényét az iskolák adminisztrációs rendszerében, és igazolatlan hiányzást könyvelnék el a nem megjelent diákoknál, amiket csak a szülő igazolhat.
Február harmadikára figyelemfelhívó demonstrációt szervez az oktatás romló minősége miatt a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete Miskolcon.