Cser Ágnes azt üzeni az orvosoknak, inkább mondjanak le a béremelésről a szakdolgozók javára
Mintha az együttes kiállásnak nem lenne értelme, és csak az orvosok kárára lehetne emelni a szakdolgozók bérén.
Mintha az együttes kiállásnak nem lenne értelme, és csak az orvosok kárára lehetne emelni a szakdolgozók bérén.
Mindent elkövetnek, hogy megpróbálják láthatatlanná tenni a mentősök és a határőrök sztrájkját.
Az osztály főnővére meghatódva köszönte meg a helyiek összefogását a szülészeti ellátás megmentéséért.
Szakemberhiány miatt szűnhet meg Szentesen a szülészeti ellátás decembertől – legalábbis a helyi és környékbeli családok között szájról szájra terjedő hírek szerint. A Szentesen szült és szülni készülő nők nem hagynák veszni a jóhírű osztályt, figyelemfelhívó kampányba kezdtek.
Az előre tervezett karbantartást nem tudták másképp megoldani minthogy Szegedre vagy Kecskemétre vigyék a gyerekeket.
A minisztérium ellen a Magyar Helsinki Bizottság jogvédői nyertek pert.
Az ellenzék szerint van olyan budapesti kerület, ahol több járóbeteg-ellátás is megszűnt.
Nyílt levélben kérik az ellátók a kormányt: vagy hagyja működni a Szabolcs utcai betegellátást, vagy pedig biztosítsa a BMSZKI számára egy ellátásra alkalmas ingatlan használatának a lehetőségét.
Eltérő dolgokat kommunikálnak a kormányzati tisztviselők és az egészségügyi dolgozók az ellátórendszer teherbírásáról.
A civil jogvédő szervezetnek adott igazat első fokon a bíróság, alaptalanok a minisztérium védekezései.