Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

Mentőssztrájk: 1200 katonát hív be sztrájktörőnek a brit kormány

Ez a cikk több mint 1 éves.

Mintegy 1200 katonát és további 1000 közszolgát hív be a brit kormány a sztrájkoló mentősök és határőrök helyettesítésére a karácsonyi időszakra – számolt be róla a BBC.

A konzervatív párti kormányzat azzal érvel, hogy az ünnepi időszakban biztosítani szeretnék a szolgáltatások működését, ezzel a lépéssel azonban a sztrájk sikerét is alááshatják. A tervezetet élesen elítélték a szakszervezetek.

A brit Morning Star cikke szerint az Egyesült Királyság legnagyobb szakszervezete, a Unison hangsúlyozta, hogy nem helyettesíthetik katonák a képzett kórházi dolgozókat. A Public and Commercial Services szakszervezet pedig arra hívta fel a figyelmet, hogy a kormánynak ahelyett, hogy minden eszközzel megpróbálja láthatatlanná tenni a sztrájkot, inkább egy „komolyan vehető ajánlatot kellene letennie az asztalra, hogy kezelje a megélhetési válságot, amelyet ők maguk okoztak a saját munkavállalóik számára.”

December 21 és 28 között tízezer mentős készül sztrájkra, miután 10 százalékos infláció mellett csak 4,75 százalékos béremelést ajánlottak nekik a munkáltatók.

Az ápolók pedig múlt hét csütörtök után kedden is sztrájkolhatnak Angliában, Walesben és Észak-Írországban. Előző heti cikkünkben írtunk róla, hogy az NHS (Országos Egészségügyi Szolgálat) nővérei 19 százalékos béremelést követelnek, amelyet azonban a konzervatív kormány nem hajlandó teljesíteni. Várhatóan 1000 határőr szintén sztrájkba lép az ünnepi időszakban, amely napok alatt több mint 10 ezer repülőjárat érkezik az érintett repülőterekre. A határőrök 10 százalékos béremelést, munkakörülményeik és szociális biztonságuk javítását követelik.

Mellettük számos másik szektorban, például a vasutasoknál és a postásoknál is sztrájkoltak vagy munkabeszüntetésre készülnek az Egyesült Királyságban. A Socialist Appeal cikkében a Nemzeti Statisztikai Hivatal összesítésére támaszkodva arról írt, hogy míg 2002 és 2022 közt havonta átlagosan 80-250 ezer munkanap telt sztrájkkal, idén augusztusban ez az érték 356 ezer napot tett ki – igaz azonban, hogy ez még mindig messze alulmarad az 1970-es évek számadataihoz viszonyítva.

Ezen intézkedés mellett Rishi Sunak miniszterelnök két héttel ezelőtti parlamenti felszólalásában arról beszélt, hogy az „észszerűtlen sztrájkokat” „keményebb törvényekkel” kell ellehetetleníteni. Ez vélhetőleg azt jelenti, hogy emelni fogják a kötelező szolgáltatások számát úgy a tűzoltók és az egészségügyi nővérek, mint a postások és a mentőszolgák esetében. Ez gyakorlatilag azt eredményezné, hogy ezekben a kulcsfontosságú ágazatokban megfosztják a munkásokat a sztrájkhoz való alapvető joguktól.