A Gálvölgyiéhez hasonló sürgős esetek negyedében ér csak ki a mentő 15 perc alatt Budapesten
És több nagyvárosban sem sokkal jobb a helyzet.
És több nagyvárosban sem sokkal jobb a helyzet.
A MOK megyei elnöke szerint annak ellenére, hogy hónapokkal előre látható volt a kórház széthullása, nem történtek érdemi lépések a megmentéséért.
Tegnap délelőttre szervezett aláírásgyűjtést a Mosonmagyaróvári Polgári Kerekasztal Egyesület (MPKE), hogy érdemi orvosi ellátása legyen a városnak.
A szakszervezet szerint minél hamarabb kellene cselekedni, mert a dolgozók előlegeket, kölcsönöket vesznek föl a folyamatos drágulás miatt.
A túlzott mértékű orvosi beavatkozás árt a nőknek és a gyerekeknek is, mégsincs rendszerszintű törekvés a magyar szülészetek javítására.
Szakértők szerint a központosítás nem garancia a betegellátás minőségének a javítására.
Április 15-én mennek utcára a jobb egészségügyi ellátásért és munkakörülményekért.
A kormány szerint „az egészségügyi irányítás egységessége miatt szükséges” a változtatás.
Mintha az együttes kiállásnak nem lenne értelme, és csak az orvosok kárára lehetne emelni a szakdolgozók bérén.
Mindent elkövetnek, hogy megpróbálják láthatatlanná tenni a mentősök és a határőrök sztrájkját.