Az immár több mint tízezer ember életét követelő közel-keleti háború tizenegyedik napján, október 17-én, helyi idő szerint este hét óra tájban robbanás történt a gázavárosi al-Ahli kórház udvarának parkolójában. A detonáció során számos ember hunyt el, köztük olyanok, akik a bombázások és a kitelepítés elől menekülve kerestek menedéket az anglikán egyház által működtetett kórházban.

Két héttel a robbanás után is kevés kétségbevonhatatlan tény áll a rendelkezésünkre. Bizonytalan, hogy a detonáció miatt hány ember vesztette el az életét: a Hamász irányítása alatt álló gázai egészségügyi minisztérium 471 elhunytról és 314 sérültről számolt be, az Egyesült Államok hírszerző szolgálatai 100, más források 2-300 áldozatról tudnak. Nem feltétlenül kell szándékos félretájékoztatásra gyanakodnunk a bizonytalan adatokat látva. Nehéz pontos ismereteket szerezni akkor, amikor Gáza északi része a konfliktusban közvetlenül nem érintett szervezetek és szakemberek számára megközelíthetetlen.

Hatalmas vitát váltott ki az is, hogy légicsapás, tüzérségi támadás vagy (célt tévesztett) rakéta okozta-e a detonációt, bizonytalan, hogy egészen pontosan mikor történt a robbanás, ahogyan az is, hogy maradt-e a becsapódó lövedékből törmelék a helyszínen. Annyi bizonyos, a kórházban történtek a háború eddigi egyik legvitatottabb eseményévé váltak.

Noha az ENSZ Emberi Jogi Hivatala már október 20-án független vizsgálatot követelt a robbanás ügyében, és azóta is több újságíró szorgalmazza ezt – míg pl. az Egyesült Államok Külügyminisztériuma ezt nem tartja föltétlenül szükségesnek –, erre egyelőre nem került sor. Nyilvánvaló, hogy a bizonyítékok föltárása – melyre a háborús körülmények: százezrek menekülése, heves bombázások, újságírók, oknyomozó riporterek meggyilkolása, a teljes Közel-Keletre kiterjedő háború veszélye stb. közepette csekély az esély – idővel valamelyest enyhíthetné az áldozatok hozzátartozóinak és a térség lakóinak fájdalmát.

De az is igaz, hogy ennek a kirívó, mintegy a teljes konfliktust kicsiben magában tükröző esetnek a feltárása még mindig csak egyetlen egy eset kiderítését jelentené.

Nem győzzük hangsúlyozni, a kórházzal történtek kapcsán rengeteg a bizonytalanság, és számos félinformáció kering róla, ennek ellenére (vagy épp ezért) került az al-Ahli kórház a nemzetközi politikai beszéd harci eszköztárába.

Isaac Herzog izraeli elnök „aljas terroristák” által elkövetett „vérontásról” beszélt, és a palesztin Iszlám Dzsihádot nevezte meg elkövetőként; az Iszlám Dzsihád szervezet és a Hamász az Izraeli Védelmi Erőket (IDF) vádolta meg; Szaúd-Arábia pedig elítélte „a megszálló erőket”. Joe Biden, az Egyesült Államok elnöke a robbanást követő napokban a Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelnökkel folytatott találkozón – talán nem a legszerencsésebb kifejezésekkel élve – azt mondta, hogy „az alapján, amit láttam, úgy tűnik, hogy ezt a másik csapat tette, nem önök”, s hogy „régi dolog…, meg kell tanulni egyenesen lőni”; végezetül pedig az iráni elnök „kemény választ” ígért – csak hogy néhány – a közel-keleti politikában és a háborúban meghatározó, de nem egyenlő erőt képviselő  – aktor reakcióját ismertessük. A történtek megannyi béketüntetést hívtak életre Londontól Ankaráig, s tovább szították a gyász, bosszú és harag indulatait.

A nyomozás körülményei

A következőkben több hírforrás oknyomozó riportját tekintjük át arra törekedve, hogy a számos bizonytalanság közepette biztosnak tekinthető információkat nyerjünk az oknyomozó riportok összevetésével. Bár az újságírók és törvényszéki szakemberek számára továbbra is veszélyes a kórház környékére jutni, több hírügynökség és oknyomozó csoport megkezdte saját kutatásait, hogy segítsenek a tisztánlátásban.

Néhányan azokat a képeket és felvételeket vizsgálták, melyek a robbanás helyszínén készültek; mások a detonáció estéjén készült videóklipek és -felvételek képi- és hangelemzésére támaszkodva jutottak megállapításokra, melyek azonban – hangsúlyozzuk – nem véglegesek. Csak egy kiragadott példa: amikor a New York Times a maga riportjához anyagot gyűjtött, a Hamász elutasította, hogy az újság munkatársa megtekinthesse a parkolóba csapódott tárgy maradványait. Bár a lap szerint a műholdfelvételek alapján mindenképpen kellett visszamaradnia törmeléknek, a Hamász szóvivője ezt tagadta. Később a Hamász azt mondta, néhány törmelék a birtokában van. Holott akár bombáról, akár rakétáról legyen szó, s lőtte is ki bárki, a törmeléke által könnyebben azonosítható lenne az eredete. Kétségtelen, hogy a „nyugati” államok és a palesztin kötődésű szervezetek kölcsönösen bizalmatlanok egymással.

A mi összefoglalónk a New York Times említett október 24-i riportja, a Washington Post október 26-i elemzése és az al-Dzsazíra október 26-i riportja alapján íródott. Figyelembe vettük a BBC összeállítását és a Guardian nyomozását (ezek nem sokkal a robbantás után íródtak), és nagy segítségünkre volt a riportok egybevetése során a Deutsche Welle angol nyelvű összefoglalója, amely október 27-én jelent meg.

Nincsen lehetőségünk a riportok teljes ismertetésére, pusztán azokat a mozzanatokat említjük, melyek segítenek bennünket megérteni az október 17-i történéseket.

A lövedék

Az új oknyomozó riportok egyik legfontosabb belátása, hogy az Izraeli Védelmi Erők beszámolója két részletében mindenképpen pontatlan. A Channel 4 október 20-i nyomozásából kiindulva mind az al-Dzsazíra, mind a New York Times újságírói arra jutottak, hogy a kórházat eltaláló rakéta nem Gáza délnyugati részén belülről érkezett, ahogy az izraeli katonaság (vagy a Wall Street Journal és az AP) állítják az al-Dzsazíra élő műsorának felvételére hivatkozva, hanem a kórháztól keletre lévő valamely pontról (Gázán belülről vagy kívülről). A Doppler-effektusra épülő hangelemzésnek azonban korlátai vannak: általa a rakéta útja más adatok hiányában kikutathatatlan.

A második bizonyíték, amellyel az IDF előállt nyomban a robbanás után, az egy hangfelvétel volt, melyen az IDF állítása szerint két Hamász-harcos arról beszél, hogy az Iszlám Dzsihád által kilőtt rakéta meghibásodott, és az al-Ahli kórház udvarán landolt. Az újabb kutatások azonban arról szólnak, hogy a felvétel nem támaszt alá semmit: hiszen két különálló hangcsatorna összeillesztése a felvétel.

A Deutsche Welle még óvatosabban fogalmaz az újabb kutatások napvilágra kerültével: a német híroldal szerint mindössze annyi mondható, hogy az oknyomozás kétségeket vet fel azzal kapcsolatban, hogy a hangfelvétel valódi-e. Annak ellenére, hogy az IDF az érvelését többek közt ezekre a bizonyítékokra alapozta, még csakugyan egy meghibásodott rakétáról is szó lehet. Jelesül a Times arra a következtetésre jutott, hogy bár a kórházi robbanás elkövetője ismeretlen, az izraeli és az Egyesült Államok hírszerző ügynökségeinek állítása, hogy egy sikertelen palesztin rakétaindítás lehetett a hibás, továbbra is hihető.

Elvégre abban az időszakban, október 17-én késő délután, Gázából fegyveresek rakéták tucatjait lőtték ki a kórháztól délnyugatra, és egyben izraeli bombázás folyt a környéken. A kérdésben a Washington Post fogalmazott határozottabban: a lap szerint az a rakéta, amely az IDF szerint al-Ahli kórház udvarán csapódott be, a Vaskupolából kilőtt izraeli elfogó rakéta volt, s három mérfölddel (3,2 kilométerrel) elkerülte a kórházat.

Az sem lehet döntő érv – bár a Hamász olykor hivatkozik rá közvetett bizonyítékként  –, hogy október 14-én már egyszer ténylegesen becsapódott a kórházba egy izraeli bomba, amely megsebesített négy ápolót, hiszen akár ez az izraeli félt óvatosságra is inthette.

Ennél fontosabb, hogy bár a gázai kórházakat csakugyan fölszólították az evakuációra, erre a nagy számú súlyos betegük miatt képtelenek. Így lehet, hogy mind a kórház, mind az udvara zsúfolásig telve volt a robbanás ideje alatt.

Nem volt mód a menekülésre.

A becsapódás helye

A robbanás által hátrahagyott kráter sok mindenről árulkodhat: a lövedék irányáról, erejéről, típusáról, ezért is fontos alaposan szemügyre venni. A Washington Post szerint palesztin fegyveresek eltévedt rakétája okozta a tragédiát, de nem zárja ki annak a lehetőségét, hogy: „egy máshonnan kilőtt, nem látható lövedék csapódott be a kórház területére”. Elemzésükben az olvasható, hogy a lap által megkérdezett két tucatnyi fegyverszakértő szerint egy légicsapás vagy tüzérségi csapás sokkal nagyobb pusztítást okozott volna, mint amilyen a kórházi robbantás után megjelent képeket és videókon látható. Ezeken csakugyan csak egy pár méteres átmérőjű, úgy 30 centiméter mély kráter látható. Ugyanakkor a Post riportalanyainak egyike sem kívánt találgatásokba bocsátkozni azt illetően, hogy milyen fegyver csapódott be a kórház területén, vagy ki lőtte ki.

A Guardian – még az október 18-i riportjában – idézte Marc Garlascót, a holland PAX nem-kormányzati szervezet (NGO) amerikai katonai tanácsadóját, a Pentagon egykori hírszerzőjét, aki szerint a robbanás helyszínén lévő kráter nem arról árulkodik, hogy légicsapás vagy tüzérségi támadás helyszíne volt a kórház. Arra a következtetésre jutott (a Bellingcat oknyomozóival megegyezően), hogy „valószínűbb, hogy egy meghibásodott fegyverről van szó”.

A kráterrel kapcsolatban a BBC is hasonló eredményre jutott, legalábbis a kiégett autókról és az udvart övező fákról arra következtetett, hogy egy kisebb erejű robbanószer okozta a tragédiát. A Der Spiegel Fabian Hoffmannak, az oslói egyetem kutatójának véleményét ismertette, aki szerint a krátert egy több részbe széteső rakéta okozta. Az AFP hírügynökség vonatkozó meglátásai is figyelemre méltóak: nehéz a robbanásról készült felvételeket összeegyeztetni a viszonylag kicsi kraterekkel. Esetleg az lehet a magyarázat, hogy a becsapódó tárgy nyomán sorra fölrobbantak a személygépkocsik, és ez okozta a hatalmasnak tűnő lángokat. Az AFP által megkérdezett elemzők úgy fogalmaztak, hogy nem tudják teljesen kizárni azt, hogy a Védelmi Erők drónról lőttek ki egy mikrobombát, ám  megjegyezték, hogy nem tudnak semmilyen bizonyítékról, amely ezt alátámasztaná.

Mindenesetre Izrael eddig visszautasította a New York Times kéréseit, hogy megossza a robbanás idején a térségben végzett katonai tevékenységéről készült dokumentumokat.

A mi látókörünkbe került és az általunk feldolgozott oknyomozói munkák egyetlen dologban bizonyosan egyeznek: a kutatásnak folytatódnia kell. Vélhető, hogy mindazt, ami október 17-én történt, csak úgy láthatjuk élesebb fényben, ha a hozzá vezető okokat megvizsgáljuk, a hatóerőket pedig fölbecsüljük, az állításokat egybevetjük. Csak a megértés segíthet bennünket.