Rosa Luxemburg a maga művészet és természet iránti, ambivalencia nélküli áhítatával, növénygyűjteményével és fejben tartott Goethe-verseivel, Vormärz-stílusú, rajongó, érzelmes, lelkes, szigorú leveleivel – ez a picike, sánta zsidó nő, lengyel bevándorló Berlinben és Lipcsében az orosz lelkével, a szorgalmas jó tanuló és precíz tudós, aki azt mondta a barátnőinek, hogy asszonynak mindenekelőtt büszkeségre van szüksége – , igen, neki halnia kellett.