Amint az elnyomás láncai egyre súlyosabbá válnak, amint az erőszak globális rezsimje uralomra tör, ki merészel még hinni abban, hogy a kiegyezés, a megalkuvás nem járható út? Hogy a célunk csakis az egyetemes emancipáció lehet és semmi egyéb? Ki őrzi még a reményt úgy, ahogy azt Rosa Luxemburg tette?
Maga a tény, hogy az események az egyetemeken törtek ki, végeredményében majdhogynem a véletlen műve. Senki nem akart itt már az egyetemektől semmit – hacsak nem lerombolni azokat.
Az Autonomia feminista mozgalma gyökeresen különbözött a demokratikus feminizmustól: a „boszorkák” valódi forradalma volt a forradalomban.
Nem a diákok mentek a gyárakba, hogy osztályharcot tanuljanak a munkásoktól, hanem a munkások léptek ki a városokba, hogy részt vegyenek, immár a termelésen kívül az ellenállás milliónyi formájában.
A fasizmus polgárellenes volt, de nem volt (üres frázisoktól eltekintve) antikapitalista. A szociáldemokrácia antikapitalista volt, de nem volt polgárellenes. A kommunisták pedig polgárellenesek voltak és antikapitalisták.
A társadalombiztosítás, a 8 órás munkanap, a gyerekmunka betiltása, a szólásszabadság lenne a kommunizmus a Magyar Idők szerzője szerint?
A népi kollégium alulról induló kezdeményezés, grassroots mozgalom, melynek pedagógiai előzményei kapcsolódnak a magyar református kollégiumi tradícióhoz is.
Minden visszaemlékezés megegyezik abban, hogy példátlanul lelkesítő korszak volt ez, egy új élet keresése: azonnal és minden rendelkezésre álló eszközzel, a „kommunizmus a mindennapokban”. Hát igen: Olaszországban a hetvenes évek elején-közepén valami teljesen más, valami teljesen új kezdődött el.
A magyar proletariátus hosszú ideig tartotta életben a társadalmi tulajdon és szabad szocializmus eszméjét, a világ legerősebb katonai hatalmával, illetve a „liberális” Nyugat közömbösségével és hallgatólagos beleegyezésével szemben.
„1919. március 21-én reggel a proletár tömegek decens falragaszokról értesültek róla, hogy a proletár tömegek átvették a hatalmat, mindenki menjen szépen dolgozni, és ha náthás, zsebkendőbe köhögjön és tüsszentsen, fontos dolog volt ez, dühöngött a spanyolnátha…”
