Az I. kerület nem kér a Becsület napjából, saját megemlékezést tart az önkormányzat
A területet is lefoglalták hozzá.
A területet is lefoglalták hozzá.
Átfogóan elemzik az 1944-45-ös hadihelyzetet is.
Azzal, hogy a média nem ad hírt a szélsőjobb szervezkedéséről, valójában az ellene való társadalmi reakciót is ellehetetleníti – ami Budapest ostromának 75. évfordulója kapcsán szégyen.
Az antifasiszta cselekvés a mai helyzetben magától értetődő erkölcsi kötelesség, de nem állhatunk meg a bozótban SS-egyenruhát öltő félőrültek elleni fellépésnel, amikor az övékével rokon eredetű eszmék hirdetői a kezükben tartják az államhatalmat.
Minden évben február 9-én Budapest a nemzetközi újnáci/újfasiszta mozgalom gyülekezője lesz. Mivel érdemben senki nem tesz ellene semmit, sőt, még el is szégyellik, itt az ideje ezen változtatni.
Ezrek mentek a német Waffen SS és a magyar hadsereg 1945 februári kitörésének emléktúrájára, a Várban gyülekezőket maroknyi antifasiszta ellentüntető fogadta