Félrevezető lenne az állampolgárokon kérni számon egy vélt populista-antidemokratikus fordulatot. A magyarországi autoriter kapitalizmus nem jöhetett volna létre a hazai és külföldi gazdasági elit aktív közreműködése nélkül.
A menekültválság nyilvánvalóvá tette, hogy nem a nemzetek, nemzetállamok közötti küzdelem a fő veszély, mint volt az imperialista korszakban, a XIX-XX. században, hanem az összes államok, az összes polgári társadalmak közös, együttes küzdelme a színes etnikumok, szubkultúrák, menekültek-bevándorlók ellen.
Azt a fránya népet nehéz lecserélni, és olykor még meg is betegszik! Skandalum!
A késő modernitás elhozta a modern férfi válságát, miközben a patriarchátus – szemben minden híreszteléssel – köszöni szépen, jól van.
Mi történik akkor, ha feltételezzük egy pillanatra, hogy a tőkés rendszerre jellemző érték-uralom közvetlen kapcsolatban van a nemek közti társadalmi viszonyokkal. Ha a kapitalizmus mintegy strukturálisan: hímnemű?
Az amerikai nagyváros sokat szenvedett a klímaváltozás okozta áradások és környezeterózió miatt, így a lakosság védelmének költségeit azokra a vállalatokra akarja terhelni, amelyek ezt a veszélyhelyzetet előállították.
Vajon mikor a rabszolgák fellázadtak, meg kellett-e volna fontolniuk, hogy a célok, amelyekért küzdenek, az intézmények, amelyeket létre kívánnak hozni, nagyobb szabadságot és jólétet hoznak-e majd nekik?
Magyarországon is történt már olyan, hogy hóvihar miatt másik gépjárműbe kellett volna ülnünk. A londoni Grenfell torony és a Puerto Rico-i hurrikán áldozatainak ügye pedig azt mutatja, nyugaton is kezd teljesen szétesni az állam, és már a katasztrófahelyzetekkel sem tud mit kezdeni.
Az „engem vertek, mégis ember lettem” mondás remekül összefoglalja, hogyan látjuk a gyermekeink életét és saját életünket: nem az a lényeg, hogy boldog emberek legyünk, hanem nagyjából csak annyi, hogy túléljünk.
1980 óta a világ leggazdagabb 0,1 százaléka annyival gazdagodott, mint az alsó 50 százalék. Pedig az egyenlőtlenségek növekedése nem elkerülhetetlen.