Az esemény elsősorban Magyarország nemzetközi elismerését és a Horthy-rendszer „keresztény kurzusának” legitimitását is szolgálta, miközben „apolitikusságát” reálpolitikai és diplomáciai indokok támasztották alá.
A nagy gazdasági világválság ugyan felfedte a konszolidáció törékeny egyensúlyát és a valós társadalmi érdekkonfliktusokat, de a bethleni politikai rendszer meghatározó volt még az 1930-as években is.
A magyar holokauszt főbűnösei ügyében rendezett népbírósági pernek egyik tanúja Kovács Istvánné volt, Horthy bizalmi embere. Vallomását sem a népbíróság, sem a történetírás nem vette komolyan, pedig személye fontos része a Horthy-korszak történetének.
Horthy Miklós és a magyar kormány felelőssége a vidék zsidóságának deportálásában vitathatatlan. A műveletekben az egész államapparátus, hivatalnokok, orvosok, mérnökök és rendőrök, vasutasok tízezrei „dolgoztak”.
Pogátsa Zoltán megbírált cikkében csakugyan antikommunistának és szovjetellenesnek mutatkozik. Emiatt ne lehetne szociáldemokrata?
Ahogy a két világháború között a nyilasok, úgy a mai szélsőjobboldal sem a rendszert találja hibásnak, hanem kizárólag a zsidókat, a cigányokat és a migránsokat.
Két helyen is csoportosulnak az ellentüntetők, Karácsony Gergely főpolgármester is tiltakozott a Horthyra emlékező felvonulás ellen.
Az esemény szervezői szerint nincs helye a magyar fővárosban a náci masírozásnak, és annak hogy a százezrek haláláért felelős Horthy Miklós kormányzót ünnepeljék.
100 éve, a baloldali forradalmi kísérletek összeomlásával egy időben az ország számos részén megkezdték működésüket a régi, tekintélyelvű rendszert erőszakos eszközökkel visszaállítani kívánó, antikommunista és antiszemita különítményes csapatok.
Interjút adott a volt miniszter.
