Borkai szerint tudtak a videójáról Orbánék, de mégsem tettek semmit
Tudtak a fényképekről és a videóról is, de rendőrségi vallomások alapján arra számítottak, a jobboldali sajtó majd eltitkolja az ügyet.
Tudtak a fényképekről és a videóról is, de rendőrségi vallomások alapján arra számítottak, a jobboldali sajtó majd eltitkolja az ügyet.
Noha már maga Orbán Viktor is figyelmeztetett arra, hogy ezúttal még a Fidesznek sem „babra megy a játék” Győrben, a helyi választási kampány eddig nem kavart különösebb port az országos politikában, és ez mégiscsak probléma.
Vasárnap dől el, hogy ki váltja Borkai Zsoltot a polgármesteri székben Győrben. A kampányhajrában Karácsony Gergely főpolgármester, Márki-Zay Péter hódmezővásárhelyi polgármesterrel tartott lakossági fórumot az ellenzéki polgármesterjelölt.
Összesen hat ember indul Borkai Zsolt expolgármester posztjáért.
Ellenzéki EP-képviselőválogatott tartott kampány-sajtótájékoztatót Pollreisz Balázs polgármesterjelölttel.
Házkutatásokat és kihallgatásokat is tartott a rendőrség.
Bemutatta programját az ellenzék polgármesterjelöltje.
Tömegesen maradhatnak ki járatok, nincs elég buszsofőr.
A nők elleni erőszakkal és annak áldozataival foglalkozó civil szervezetek szerint megelőzhetők lennének a hasonló tragédiák.
Most már hivatalos, hogy kormánypárti oldalról a győri kardiológus, Dézsi Csaba András indul Borkai helyéért.