Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

Győrben nem először módosítanak törvényt az új fideszes polgármester érdekében

Ez a cikk több mint 4 éves.

Ahogy elődje, Borkai Zsolt esetében, úgy a frissen megválasztott győri polgármester, úgy tűnik a szintén fideszes Dézsi Csaba András polgármestersége érdekében is törvénymódosításra lesz szükség, írja a HVG.

Ugyanis a jelenleg hatályos jogszabályok szerint orvosok, egészségügyi dolgozók összeférhetetlenség miatt nem lehetnek polgármesterek, ezzel szemben Dézsi állítása szerint nem hagyja ott orvosi hivatását.

Sőt, ezt Kövér László is megígérte Dézsit támogató videójában – melyben a győri jelölt egyébként nem szólalt meg – hogy az elismert orvos továbbra is a győri Petz Aladár Megyei Oktató Kórház osztályvezető főorvosaként, kardiológusként fog dolgozni. Orvosként betöltött pozícióját egyébként még jelöltként használta is kampányában, volt olyan alkalom, hogy kora reggel jelentkezett be videóban a kórház parkolójából, miközben épp egy beteghez sietett.

A HVG értesülései szerint az eljövendő törvénymódosítást már most „lex Dézsiként” emlegetik, vagyis a törvényhozás minden bizonnyal felkészült az előálló helyzet törvényi szentesítésére.

A törvénymódosítás külön érdekessége, hogy Dézsi nem az első győri polgármester, akinek összeférhetetlensége miatt törvényt kell módosítania a Fidesznek, az előző polgármester, Borkai Zsolt érdekében tíz éve módosították a vonatkozó szabályozást, ez lett a lex Borkai.

Ennek az volt a lényege, hogy egy 2010-ben a honvédelmi bizottság elé került javaslat megtiltotta volna, hogy katonai vagy rendőri szolgálaton túllévő személy a leszerelése utáni öt éven belül országosan választott tisztségért induljon, hogy ne keveredjenek a különböző pozíciók.

Csakhogy Borkai Zsolt, a győri polgármester 2006-ig alezredesként dolgozott egy katonai iskolában, magyarán rá is vonatkozott volna a törvény.

Erre pedig a kormány válasza az volt, hogy a győri polgármester kedvéért az időintervallumot levitték három évre, vagyis a végül elfogadott szabályozás szerint Borkai újraindulhatott a 2010-es őszi polgármester-választáson is, melyet meg is nyert, és egészen 2019-es lemondásáig vezethette a várost (miután botránya ellenére újraválasztották).

Ahogy az állam fegyveres szervezeteinek volt tagjai esetében, úgy az orvosok esetében sem véletlenül korlátozzák a polgármesteri pozíció betöltését.

A hatályos jogszabály szerint polgármester

„nem folytathat olyan tevékenységet, amely a feladatainak ellátásához szükséges közbizalmat megingathatja, továbbá nem lehet (…) egészségügyi intézmény főigazgatója, gazdasági vezetője, orvos, egészségügyi dolgozó, köznevelési intézmény vezetője, foglalkoztatottja, szakképző intézmény vezetője, foglalkoztatottja vagy a szakképző intézmény tekintetében fenntartói irányítási hatáskört gyakorló szerv vezetője, foglalkoztatottja, felsőoktatási intézmény vezetője, foglalkoztatottja, szociális intézmény vezetője, foglalkoztatottja, gyermekjóléti és gyermekvédelmi intézmény vezetője, foglalkoztatottja”.

Amellett, hogy feltételezhetően képes rossz vért szülni, ha a polgármester a szociális vagy az oktatási rendszerben is aktív dolgozó, tekintve hogy – bármily kicsi is erre az esély – részrehajló módon viselkedhet vélt vagy valós politikai ellenfeleivel, más problémákat is felvet.

Az orvosok így is túlterheltek, és bár lehet, hogy Dézsi éppen nem az, adódhat olyan eset, mikor sürgősen el kell látnia egy beteget – mint mikor kampányvideójában hajnalok hajnalán sietett a kórházba egy infarktusos pácienshez – ez pedig óhatatlanul ütközésbe fog kerülni polgármesteri feladataival.

A túlterheltség pedig az orvoshiányból is fakad; a magyarországi kórházakban egyébként is hiány van a szakorvosokból, és kérdéses, hogy amikor Dézsi polgármesterként dolgozik éppen, lesz-e aki helyette a betegekkel foglalkozzon. Magyarán a szabályozás, mely egyébként az önkormányzati képviselőkre és bizottsági tagokra is vonatkozik, az ellen is hivatott védeni a rendszert, hogy társadalmi szempontból esszenciális feladatot ellátó emberek egyéb közfeladataik mellé városvezetési feladatokat is ellássanak.

Ezt azonban a győri Fidesz speciális igényei úgy tűnik, akár a volt olimpikon esetében, most is felülírják, hisz úgy tűnik, a kormánypárt számára fontosabb volt a győzelemre legesélyesebb jelölt megtalálása, mint a hatályos jogszabályok figyelembe vétele, ahogy a párt központjában valószínűleg azt is kiszámolták, mennyivel rontja az esélyeit, ha Dézsi azt kommunikálja, megválasztása esetén lemond jelenlegi pozíciójáról.