A pénzügyminiszter bevallotta, alulbecsülték a válságot – csak azt nem, ki issza meg ennek a levét
A 3 százalék fölötti költségvetési hiány nem tragédia. Tragédia az, ha éhezik a nép.
A 3 százalék fölötti költségvetési hiány nem tragédia. Tragédia az, ha éhezik a nép.
A kormány eddig is mindenben kiszolgálta a gödi bővítést, a koronaválság pedig arra kényszeríti, hogy még jobban teperjen. Némi túlzással ugyanis azt mondhatjuk: ezen múlhat a munkaalapú társadalom koncepciójának túlélése.
A rendszerváltó liberális rend legitimitását aláásó társadalmi dezintegráció turbófokozatra kapcsolt 2010 után. Ám egyelőre ez mégsem járt az Orbán-rendszer megingásával. A NER 10 évét elemző sorozat második része.
A teljes keret 50 milliárd forint, minden jel szerint májustól lesz igényelhető.
„A csomag még jelképesen sem tartja fontosnak a társadalom tehetősebb rétegeinek a bevonását a válságkezelésbe.”
Hacsak nem cselekszünk azonnal és szolidárisan – ha pedig az USA-n múlik, nem fogunk.
Meglepő módon a diskurzus nem osztható leálláspártiakra és a gazdasági válság hatásai miatt aggódókra, sőt.
A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke szerint Magyarország egy adott mozgástérben van, amin belül politikai értékrend kérdése, hogy mi alapján hoz döntést egy kormány.
A miniszterelnök bejelentette a gazdasági mentőcsomag második ütemét, de egyelőre sokan a vízben maradtak.
Szombaton tartott Kormányinfót Gulyás Gergely, és elmondta, hogy közös teherviselés szükséges a vészhelyzetben, valamint az egészségügyi béremelést is bejelentette.