Szigorodik a maszkviselés Budapesten, leszavazták a Fidesz 50 milliárdos turizmussegítő javaslatát
A Fővárosi Közgyűlés rendkívüli ülésén több döntés is született a koronavírus elleni védekezéssel kapcsolatban.
A Fővárosi Közgyűlés rendkívüli ülésén több döntés is született a koronavírus elleni védekezéssel kapcsolatban.
Az energiaárakat pedig 30 százalékkal kellene csökkenteni a két párt közös javaslatcsomagja szerint.
A koronavírus második hulláma több tömegrendezvényt is érintett a napokban. A főváros többlettámogatással készül a leginkább kiszolgáltatottakat ellátó intézmények megsegítésére.
Bár nem azonnal, hanem ha a veszélyhelyzet úgy kívánja, és vélhetőleg a kormánynak is lesz még egy-két szava a döntéshez.
Kovács Péter, a XVI. kerület fideszes polgármestere ugyanakkor úgy tűnik, továbbra is szeretne kilakoltatni embereket.
Csökkenti a februári és márciusi bemutatóinak költségeit a Katona József Színház, miután a Fővárosi Közgyűlés elfogadta a fővárosi színházak működtetését megosztó határozatot.
A Szabad-Tér Színház igazgatói pozíciója körül ment a csetepaté, végül kettévágták az intézményt, így a Fidesz és a DK is örülhet.
Gulyás Gergely szerint most látszik csak igazán, hogy mennyire indokolt a decemberben óriási felháborodást kiváltó színháztörvény.
Átláthatóbb lesz a közgyűlés működése, a Lánchíd felújítására új tendert írnak ki és a háborúban megerőszakolt nők emlékére állítanak szobrot Budapesten. A Fővárosi Közgyűlés döntéseit összegezte Karácsony Gergely.
Úgy tűnik, ez lesz a kormánypárti képviselők új stratégiája a Fővárosi Közgyűlésben