Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

A Fidesz elégedetlenkedése közepette a fővárosi közgyűlés megszavazta, nyílhat hajléktalanellátó a Városházán

A fővárosi közgyűlés szerdai ülésén tárgyalta más ügyek, többek között a fővárosi tulajdonú bérlakásokból való kilakoltatások szabályozásának szigorítása mellett a Városházára tervezett hajléktalanszálló ügyét is maratoni ülésén, melynek teljes felvételét az alább nézhetitek meg:

A kormánypártok részéről erősen vitatott javaslatot végül 17 igen, 5 nem és egy tartózkodás mellett támogatta a közgyűlés.

A javaslat értelmében a Budapesti Módszertani Szociális Központ és Intézményei alapító okiratát úgy módosítják, hogy belekerül a telephelyek listájába a BMSZKI Városház utcai Éjjeli Menedékhely a 1052 Budapest Városház utca 9-11, vagyis a Városháza címe alatt.

Ennek jegyében a

„A BMSZKI Városház utcai Éjjeli Menedékhely 1052 Budapest, Városház utca 9-11. szám alatt, a Gerlóczy utcai épületrészben, földszint 1-2. számú helyiségcsoport és hozzá kapcsolódó közlekedőben és udvaron nyújt hajléktalan személyek számára éjjeli menedékhely szolgáltatást.”

A Karácsony Gergely főpolgármester által jegyzett előterjesztés értelmében a fent nevezett helyiségben harminc hajléktalan embernek biztosítanak majd helyet, amennyiben a koronavírus-járvány miatti kapacitásbővítés miatt szükségessé válik.

Az elfogadásig azonban rögös út vezetett, ahogy az előre várható volt, a kormánypárti és ellenzéki képviselők között parázs vita bontakozott ki a Városháza épületében elszállásolandó hajléktalan emberek ügye körül, egyrészt épp a veszélyhelyzet elmúlta miatt.

A fővárosi ellenzék – vagyis a kormánypárti képviselők – többek között arra hivatkoztak, hogy a járványügyi veszélyhelyzet immár elmúlt, mégis most kerül a közgyűlés elé a téma, amit a főváros vezetése nem is tagadott, mondván nem alakítanak ki éjjeli melegedőt a szavazás másnapján az épületben, ez inkább afféle felkészülés a második hullámra.

Jellemző volt a vita során, hogy a főváros vezetése és a kormány ellenzékébe tartozó képviselők a társadalmi szolidaritás, felelősségvállalás oldaláról fogták meg a kérdést, Niedermüller Péter azt is felhánytorgatta, hogy noha a hajléktalan emberek a társadalom egyik legsérülékenyebb csoportja, a kormány és a korábbi városvezetés ostora rendszeresen rajtuk csattant.

Emellett fontosnak tartotta azt is kifejteni, hogy bár a 30 férőhely nem sok, ez egyfajta szimbolikus lépés, mellyel a városvezetés jelzi, hogy törődik a kérdéssel és a közösség tagjainak tekinti azokat is, akiknek nincs lakhatásuk – amit a kormánypárt részéről átverésnek, látszatintézkedésnek tituláltak, erre viszont Kiss Ambrus főpolgármester-helyettes sorolta fel, mennyi új helyet nyitottak hajléktalanellátás céljából a járvány alatt.

Visszatérő fordulat volt a fideszes képviselők részéről, hogy a hatályos jogszabályok és az építési szabályzat szerint sem lehet hajléktalanszállót nyitni a Városházán – ennek visszásságaival ezen cikkünkben foglalkoztunk bővebben, miszerint műemléképületben úgy tűnik, csak turisták szállhatnak meg a fővárosban, hajléktalan emberek nem.

De Szentgyörgyvölgyi Péter, a Városházának otthont adó V. kerület fideszes polgármestere is felszólalt az éjjeli menedékhely ellen 4700 kerületi lakosra hivatkozva, akik petícióban tiltakoztak a szálló megnyitása ellen, igaz, ez a városvezetés pártján álló képviselők szerint szegényellenes hecckampány, amiből a Fidesz politikai tőkét kíván kovácsolni.

Borbély Lénárd, Csepel fideszes polgármestere is erre a vonatra ült fel, mikor nem különösebben témába vágó módon azzal a felütéssel kezdte felszólalását, hogy

„ha [Karácsony és Kiss] fejük tetejére állnak és pörögnek rajta, akkor sem lesz Csepel központjában hajléktalanszálló”.

Majd rátért arra, hogy ismeretei szerint bizony Csepel központjában is hajléktalanszállót kívánt nyitni a fővárosi önkormányzat, amit a csepeli polgárok széles körű összefogása akadályozott meg, hisz a kerületben senki nem akar hajléktalanszállót.

Baranyi Krisztina IX. kerületi polgármester ugyanakkor felhívta Borbély figyelmét, hogy egy 5000 aláírást számláló online petíciót igen merész a népakarat megnyilvánulásaként értelmezni, és a kormánypárti képviselőknek azt ajánlotta, ha az egyeztetés hiányával van problémájuk, nem a hajléktalanszállók nyitásával, akkor egyeztessenek, és jelentkezzenek konstruktív javaslatokkal.

Végül további néhány perc adok-kapok után Karácsony bejelentette hogy mélységesen elszomorította a vita, majd a képviselő-testület kormányellenes többsége megszavazta az előterjesztést – bár ehhez vélhetően a kormánynak is lesz egy-két szava.