Pártaktivisták kézbesítik a levélszavazáshoz szükséges borítékokat a Vajdaságban
A Nemzeti Választási Iroda határozottan kimondja, szavazási levélcsomag kizárólag a jegyzéken szereplő választópolgárnak személyesen adható át.
A Nemzeti Választási Iroda határozottan kimondja, szavazási levélcsomag kizárólag a jegyzéken szereplő választópolgárnak személyesen adható át.
Első ránézésre igencsak megtévesztő, a Nyomtass te is! fejlécét és teljes kinézetét szinte egy az egyben lemásoló, tartalmilag viszont feltűnően a Fidesznek kampányoló lapot kezdtek el rejtélyes idegenek az óbudai postaládákba dobálni az utóbbi napokban.
Márki-Zay Péter januárban százezres ellenzéki tömeget vizionált az ünnepségre.
„Magyarországon ez a gyakorlat: az utolsó fillért elveszik a szegényektől, s odaadják az egy osztállyal feljebb lévő társadalmi rétegnek vagy a csúcson lévő rétegnek. A cigányok elé azt a feladatot tűzi az állam, hogy vagy belepusztul ebbe, vagy számolni kell azzal, hogy 5 generáción keresztül még az utódaik is ebben a fizikai és pszichés nyomorban fognak létezni”.
„Nem velük kell törődnünk, hanem a saját táborunkkal”. Így vélekedett.
Magyarország egy olyan kft., amelynek csak HR-osztálya van, ezt nevezzük puszta megszokásból kormánynak. Ami kormányzás helyett van, az a hatalmon lévők marketingje.
A szakemberek szerint a törvény a fiatalok egy részének mentális egészségét kifejezetten veszélyezteti.
Ezúttal egy hosszú papírtekerccsel mutatta meg a rendszer: a Fidesz-KDNP országában nem képviselők, hanem helytartók vannak.
A Szikra két elnökségi tagja hamis dilemmának tartja az árplafon vagy áfacsökkentés közötti választást.
„A baloldali értelmiség körében nem kis vihar dúl. A vihar oka a csirke far-hát.” Büttl Ferenc közgazdász válaszcikke Szalai Erzsébet szociológus és Kiss Soma Ábrahám, a Mérce újságírója felvetéseire.