Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

Európa legszélsőségesebb pártjaival lép szövetségre a Fidesz az EP-ben

Ez a cikk több mint 1 éves.

Együttműködésre lépnek az Identitás és Demokrácia (ID) nevű szélsőjobboldali, valamint a jobboldali Európai Konzervatívok és Reformisták (EKR) képviselőcsoportok egyes pártjai, valamint a Fidesz képviselői az Európai Parlamentben – jelentette be Harald Vilimsky, a szélsőjobboldali Osztrák Szabadságpárt (FPÖ) EP-képviselője.

Vilimsky nem árult el részleteket arról, hogy az együttműködés pontosan milyen formában valósul meg, azonban szerinte az „európai politika központi kérdéseire” fognak koncentrálni. Célként említette, hogy politikai ellensúlyt teremtsenek a migrációval és az uniós központosítással szemben. Abbéli reményét is kifejezte, hogy a „közelgő választásokkal Európa legerősebb erejévé válhatnak”.

„Ez a pártokon átívelő együttműködés az ID-, az EKR-frakciók képviselői között és a Fidesz képviselőivel együtt, összehozza azt, ami összetartozik”

– fogalmazott.

Az osztrák állami hírügynökség közlése szerint az együttműködési nyilatkozatot az osztrák FPÖ, az olasz Liga, a francia Nemzeti Tömörülés, a spanyol Vox, a Fidesz, és a lengyel kormánykoalíció egyik kisebb pártjának képviselője írta alá. Ahogy korábbi cikkeinkben is bemutattuk (ld. a hivatkozásokat) ezek közül szinte valamennyien szélsőjobboldali, fasisztoid (fasiszta elemeket tartalmazó) politikát hirdetnek.

Frissítés (11.25. 13:50): Cikkünk kiegészítéseként hozzátesszük, hogy az együttműködéshez csupán pár párt csatlakozott az említett EP-frakciókból. Az EKR-ből a közlemény alapján olyan jelentős pártok képviselői nem csatlakoztak, mint a Svéd Demokraták, a lengyel Jog és Igazságosság, vagy az olasz kormány fő ereje, az Olaszország Fivérei. Így inkább beszélhetünk kisebb átrendeződésről a nacionalista és/vagy szélsőjobboldali pártok terén az EP-ben, mintsem általában a politikai csoportosulások közeledéséről.

A Fidesz 2021. márciusában lépett ki addigi európai politikai családjából, a Néppártból, mielőtt kizárták volna. A magyar miniszterelnök azóta több esetben is felvetette a lehetőségét, hogy közös frakciót alapítsanak szélsőjobboldali pártokkal, azonban eddig ez nem valósult meg. A jelenlegi együttműködésről a kormányzat tagjai egyelőre nem nyilatkoztak, amennyiben a jelenlegi együttműködés továbblép egy szándéknyilatkozatnál, és további részleteket ismerhetünk meg róla, arról a későbbiekben beszámolunk.

Címlapkép: Illusztráció, MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Benko Vivien Cher