Több mint 20 ezren jelezték a részvételi szándékukat a szombati tüntetésen, a létszám logisztikai változásokat követel
Már 22 ezer ember jelezte, hogy résztvenne a tüntetésen.
Már 22 ezer ember jelezte, hogy résztvenne a tüntetésen.
Fürjes, Vitézy és Palkovics is megnyugtatták a kétkedőket, így most futhatnak a szavahihetőségük után.
Baranyi jobban örült volna, ha előre hívják őket egyeztetni.
A kormánybiztos szerint „heroikus munkát” végeztek a kormánypárti politikusok a több mint egy tucat modellváltásos törvény előkészítésével.
A miniszter az Indexnek adott interjút, amiben főleg a kínai egyetemről, de emellett a felsőoktatási modellváltásról is beszélt.
A Kúria megerősítette a Fővárosi Ítélőtábla döntését, miszerint az SZFE oktatói jogszerűen sztrájkoltak.
A kormány bebiztosította, hogy ne szállhassanak be a sajtóba olyan figurák, mint például az osztrák Pecina.
A hallgatói önkormányzat szerint bár ők törekszenek a vezetőséggel történő kommunikáció rendezésére, az Infosztrájknak nem ez a funkciója.
Tavaly októberben mondta ki az Európai Bíróság, hogy sérti az uniós jogot a 2017-es lex CEU, ezért meg kell semmisíteni.
Karácsony Gergely szerint Fürjes Balázs leváltása is jelzi, hogy igenis a Diákváros helyére akarják erőltetni a kínai egyetemet.