Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

Több mint 20 ezren jelezték a részvételi szándékukat a szombati tüntetésen, a létszám logisztikai változásokat követel

Ez a cikk több mint 2 éves.

Lassan 22 ezer ember jelezte, hogy vagy biztosan jelen lesz a szombati tüntetésen a Diákvárosért és a Fudan Egyetem ellen, vagy pedig érdeklődik az esemény iránt. Pénteken a demonstráció részleteiről tartott sajtótájékoztatót Jámbor András.

„Az elmúlt időszakban nagyon sok kormányzati nyilatkozatot hallhattunk arról, hogy maga a Diákváros mit fog jelenteni. És most azt látjuk, hogy ezek a nyilatkozatok a semmibe hullottak, miután Palkovics László benyújtotta azt a törvényjavaslatot a Parlamentnek, amely újrarendezné a Diákváros és a Fudan egyetem területét” – kezdte a tájékoztatót a Szikra Mozgalom országgyűlési képviselőjelöltje.

Jámbor hangsúlyozta, hogy „korábban itt 12 ezer kollégiumi férőhelyről és 5800 bérlakásról beszéltek a kormányzati szereplők Vitézy Dávidtól Palkovics Lászlóig.

Ezekből a tervekből lényegében semmi nem maradt mára, Palkovics László most arról beszél, hogy a Fudan egyetem mellett a Diákvárosból 4000 kollégiumi férőhely maradhat meg. Mi pedig azért sejthetjük, hogy ezekből a férőhelyekből mennyi fog megmaradni a végére.”

A független képviselőjelölt összegyűjtötte egy papírlapra azokat a kormányzati mondásokat, amelyekben arról beszéltek, hogy fog kinézni a Diákváros, amiről 2016-ban és 2019-ben a kormány és a főváros megállapodott. „Magyarország kormánya nem kíván olyan fejlesztéseket végrehajtani Budapesten, amit Budapest felelős vezetői nem akarnak” – mondta például Orbán Viktor 2019 októberében. Fürjes Balázs idén április 15-én állította magabiztosan, hogy „a Diákváros az eredeti tervek szerint épül meg, a program egyéb területén kap majd helyet a kampusz”, valamint, hogy „a Diákváros területe érintetlen marad.”

Gulyás Gergely május 6-án arról beszélt, hogy „világos döntést hozott a kormány, tehát mind a Diákváros és mindaz az egyetemi kapacitás, amelyet korábban ígértünk, meg fog épülni”, Fürjes pedig május 31-én arról, hogy „bőven elfér egymás mellett a Fudan Egyetem és a Diákváros is.”

Jámbor a papírlapot összetépte, ezzel jelezve, hogy ezek a mondások nyilvánvalóan semmit se érnek.

„Mi azért megyünk ki holnap tüntetni, mert egy olyan Diákvárost akarunk, ami megfizethető lakhatást jelent nem csak azoknak a kollégistáknak, akik majd itt fognak lakni, hanem azt a Diákvárost követeljük, ami 12 ezer kollégiumi férőhelyről és 5800 bérlakásról szól. Ez a Diákváros nem csak az ott lévőknek nyújt majd lakhatást, hanem hatással lesz a teljes budapesti bérlakáspiacra, és enyhítheti azt a lakhatási válságot, ami Budapesten van” – jelentette ki Jámbor a sajtótájékoztatón.

A tájékoztatót élőben közvetítettük, itt lehet visszanézni:

A veszélyhelyzet miatt már fél éve nem lehet egyáltalán tüntetést, vagy bármilyen más tömegrendezvényt tartani a gyülekezés teljes tilalma miatt, azonban a május 21-i Magyar Közlöny lazított ezen a szabályozáson. A rendelet értelmében az ötmillió beoltott fő elérése után (ami a május 22-i hétvégén következett be) legfeljebb 500 fő részvételével korlátozás nélkül lehet szabadtéri rendezvényeket tartani. Az ennél nagyobb létszámú eseményeken azonban csak koronavírus ellen védett személyek vehetnek részt.

Tehát az 500 főt meghaladó létszámú rendezvényeken a résztvevők védettségi igazolvánnyal kell, hogy rendelkezzenek, vagy telefonos applikációval kell tudniuk igazolni a védettségüket.

Ezt a korlátozást a tüntetés szervezője, a Jámbor Andrást indító Szikra Mozgalom úgy kerülte meg, hogy a tüntetés kiinduló pontjától (a Hősök terétől) a végpontjáig (Kossuth tér) több egymás mellől, időben pedig egymás után induló 500 fő alatti tüntetést jelentett be, így elvileg akadály nélkül vonulhat mindenki a Kossuth térig, és nem kell kordonokat állítani a menet útvonalán, tehát útközben is be lehet csatlakozni. A Szikra közleménye szerint az 500 fős korlátot az egyes blokkokban a szervezők meg fogják oldani, a tüntetők pedig „észre se fogják ezt venni”.

A nagy létszám miatt végül már a gyülekezésnél ellenőrizniük kell a szervezőknek a résztvevők védettségét, az ezzel rendelkezőket (és a velük érkező 18 éven aluliakat) az Andrássy út Dózsa György út felőli végénél és a Kodály köröndnél léptetik be a tüntetés területére, a védettséggel nem rendelkezőket pedig arra kérik, hogy haladjanak tovább a Kodály köröndön, és az Andrássy út Hősök tere felé eső oldalán keressék a rendezőket.

A rendezők molinóval fogják őket is várni a vonuláshoz, és a szabályoknak megfelelően 450 fős csoportokba fogják besorolni őket. Azoktól a védettséggel nem rendelkezőktől, akik út közben szeretnének majd becsatlakozni, a szervezők azt kérik, hogy hátra, az 500 fő alatti csoportokba csatlakozzanak be.

A Kossuth térre is csak védettségi igazolvánnyal lehet majd belépni, azt a szervezők ellenőrizni fogják. Akik nem rendelkeznek ilyennel, azoknak bejelentettek a tér mellett külön 500 fő alatti tüntetéseket, hogy ők is hallhassák majd a beszédeket. A tüntetés útvonala a következő: a gyülekezés a Hősök terén történik, ezt követően az Andrássy úton át, az Erzsébet teret érintve a József Attila utcán, majd az Akadémia utcán közelíti meg a menet a Kossuth teret.

A rendezvényen beszédet fog mondani Baranyi Krisztina, Ferencváros polgármestere, Bereczki Áron a Hallgatói Szakszervezettől, Gede Márton és Őze Sándor aktivisták, lakhatási szervezetek nevében (A Város Mindenkié, Utcáról Lakásba Egyesület, Utcajogász), Jámbor András és Karácsony Gergely főpolgármester.

A tüntetésen mindenkit arra kérnek majd, hogy viseljenek maszkot és a rendezők gyülekezéssel kapcsolatos kéréseit minden esetben tartsák be.

A Szikra álláspontja szerint egyébként az 500 fős szabályozás „teljesen abszurd”, és a véleménynyilvánítás korlátozásának újabb eszközét látja benne. „Érdekes, hogy miközben minden – nem a véleménynyilvánítást – korlátozó intézkedés lejárata az átoltottsághoz van rögzítve, egy kivétel van: a gyülekezési jog korlátozása” – írták korábban.