Orbán, az európai politikus
Ironikus módon inkább a baloldal a nemzetállami politika foglya, mintsem a nemzetállamok felsőbbrendűségét hirdető jobboldal.
Ironikus módon inkább a baloldal a nemzetállami politika foglya, mintsem a nemzetállamok felsőbbrendűségét hirdető jobboldal.
Riport Temesvárról, az európai migráció új balkáni útvonalának állomásáról.
A Földközi-tengeri halálesetek növekvő számával szembesülő hivatalos Európának felül kell vizsgálnia erkölcsi lelkiismeretét.
Elég csak alaposan átböngésznie a Facebookot.
Ez az eset is azt illusztrálja, hogyan vált Európa zsarolhatóvá a menekültellenessége miatt.
A Petry-ügyben megoszlanak a vélemények: a nyugati „véleményterror” újabb túlkapásáról lenne szó, ahogy azt a kormánymédia állítja, vagy pedig egy magáncég nyíltan képviselt értékeit megsértő alkalmazott jogos menesztéséről?
Sarkozyvel szemben más, lezáratlan eljárások is folynak. Pl. azzal vádolják, hogy Kadhafi több millió euróval támogatta a 2007-es kampányát, akinek megbuktatásában aztán 2011-ben Sarkozy vezetésével résztvett Franciaország.
A rettenetes életkörülmények és a kilátástalanság miatt legutóbb egy afgán nő gyújtotta magára a menekültsátrat. Egy másik táborban egy kisgyermek életét követelték a lángok.
A világjárvány ellenére 2020 volt az eddig feljegyzett legmelegebb év a világon. Bartholy Judit, az MTA doktora elmondja, mit kellene tenni, hogy elkerüljük a fenyegető klímakrízist.
Eddig szinte semmit nem tudtunk arról, hogy miként látják a magyarok Kínát, hogyan értékelik világban betöltött szerepét, egyetértenek-e a magyar-kínai kapcsolatok mind szorosabbra fűzésével. Egy tavaly őszi kutatás ezekre a kérdésekre próbált válaszolni.