Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

Új balkáni útvonal: rendőri erőszak, túlzsúfolt szállások, illegális őrizet Romániában

A migránsokkal szemben régóta ellenséges környezetben a horvát-bosnyák határ fokozódó militarizációja miatt a balkáni útvonal mindinkább Románia felé tolódott el az elmúlt hónapokban. 2020 októbere óta erőteljesen megnőtt azoknak a száma, akik a szerb-román határon átlépve Temesváron – Románia délnyugati részének legnagyobb városában – vagy annak környékén keresnek menedéket.

A Romániában menedékkérelmet benyújtók száma 2020-ban megháromszorozódott: az addigi évi átlagosan 2000-ről 6000-re emelkedett. A migránsoknak napi segítséget nyújtó LOGS – Grup de Iniţiative Sociale helyi civilszervezet jelentése szerint havonta 500–1000 új személy érkezik Temesvárra. Nagy részük elhagyja Romániát, és Magyarországon keresztül végül leggyakrabban Ausztriába, Németországba és Belgiumba jut.

Anarchista beállítottságú temesvári kollektívánk elsősorban a lakhatási igazságosságra és a városhoz való jogra összpontosít. Az elmúlt hónapokban migránsoknak és menekülteknek nyújtottunk segítséget, különös tekintettel a társadalmi helyzetükben halmozottan marginalizált emberekre, akik kívül esnek a humanitárius segítségnyújtás kategorizált logikáján. Cikkünkben az elmúlt hetekben látottakat és a régióban mozgó barátainktól hallottakat kívánjuk megosztani.

Ez a cikk eredetileg a LeftEasten jelent meg. A cikket a Kelet-Európai Baloldali Médiaegyüttműködés (ELMO) keretein belül fordította Piróth Attila.

Az ELMO arra szerveződött, hogy a régió egyenlőségpárti, rendszerkritikus, nemzetközi szolidaritás iránt elkötelezett platformjai segítsék a rendszerszintű változás szempontjából nélkülözhetetlen információk régióbeli áramlását és a régiós perspektívát alkalmazó elemzések születését. Az együttműködés keretein belül született cikkek itt olvashatóak angol nyelven.

A helyi menekültközpont 100–150 személy befogadására tervezett, nyitott térből és alvóépületekből álló tábor. A központ semmiképpen sem képes megfelelően kezelni 300–350, gyorsan cserélődő személyt, amint azt jelenleg teszi. A táborban élő barátaink sokkoló képeket küldtek az elmúlt hetekben. A terek túlzsúfoltak, a hajlékok rögtönzöttek és bizonytalanok: a matracok a földön, a konyhák, fürdőszobák mocskosak.

F., egy fiatal szíriai nő, aki gyalog tette meg a teljes utat Görögországból Romániáig, azt mondja: egyetlen más országban sem látott ehhez fogható körülményeket.

Mindez kezdetben talán érthető volt a hirtelen változások miatt. Ma azonban, hat hónap elteltével, a személyzet bővítése nélkül, az erőforrások ide irányítása nélkül, a rendelkezésre álló terület megnagyobbítása nélkül aligha értelmezhető ez másként, mint előre megfontolt elhanyagolásként.

Mivel semmiféle más elhelyezés nincs, a Temesvárra érkező legtöbb migráns ingatlanfoglalóként alszik a város különböző helyein. Naponta 200–300 migráns alszik a szabadban, elhagyatott épületekben vagy nyitott területen, néha fagypont alatti hőmérsékleten is. Sok közöttük a 14–15 éves gyerek, de vannak fiatalabbak, akár 8 évesek is.

forrás: Dreptul la Oraș

Aki beteg, rokkant, elmebeteg vagy neurodivergens, annak még rosszabb a helyzete. H-val az egyik informális táborban találkoztunk a város szélén. Barátai azért hívtak minket, hogy segítséget kérjenek: H éppen egy pszichotikus epizódon ment keresztül, minthogy bipoláris.

Mivel a helyzet kezeléséhez szükséges erőforrások közösségi szinten nem álltak rendelkezésre, úgy döntöttünk, pszichiátriai klinikára visszük H-t. Ezután az események kafkai sorozata következett. Először az egészségügyi személyzet semmilyen módon nem akarta H-t ellátni, majd egyik létesítményből a másikba rakták anélkül, hogy erről tájékoztattak volna minket – végül pedig bármiféle támogatás nélkül próbálták H-t elbocsátani. Mindez állítólag H beleegyezésével történt. Ezt nehéz elhinni, hiszen H egyáltalán nem beszél angolul, és nem állt rendelkezésére tolmács (hogy az éppen akkor lezajló pszichózisát ne is említsük).

Az eljárás során az egészségügyi személyzet mindvégig félrevezető tájékoztatást nyújtott, és nyilvánvalóan hazudott H hollétéről. Végül H-t a határrendészet segítségével idegenrendészeti fogdába helyezték át (a közeli Arad megyében található Horia községben) – újabb példát szolgáltatva a pszichiátria és a börtönállam közti történelmi összejátszásra a heteropatriarchális, rasszista, fogyatékosellenes kapitalizmus szolgálatában.

Az EU arra a Romániára hárította a határok kezelésének felelősségét, amely nem részesül a teljesen nyitott határok és a nyugati országok  globális kapitalizmusbeli pozícióinak előnyeiből.

A pszichiátria intézménye a határok felügyeletére használt számos eszköz egyike, amely megint csak az engedetlen testek – jelen esetben a migránsok testének – alávetésére és eltüntetésére szolgál.

Egy hónap elteltével továbbra sem tudunk semmit H egészségi állapotáról. Amikor kapcsolatba próbálunk lépni vele, egyik helyről a másik helyre küldenek minket, mint K-t Kafka A kastélyában. A horiai idegenrendészeti fogdából vagy Szerbiába fogják visszaküldeni H-t, vagy közvetlenül a származási országába. Vagy addig várakoztatják, amíg menedékkérelmét elutasítják, és csak azt követően küldik vissza. Ezek a lehetőségek állnak nyitva H előtt.

A legtöbb migráns fiatal férfi. De vannak nők és egész családok is.

Nőként sokkal bonyolultabb végiglavírozni a migráció bizonytalan útvonalán. Néhány napja találkoztunk M-mel és S-sel; egyikük Tunéziából, másikuk Törökországból érkezett. Romániában nyújtottak be menedékkérelmet, és jelenleg a válaszra várnak. A folyamat több hónapig is elhúzódhat. Szeretnének az országban maradni, és menekültstátuszhoz jutni. Néhány nappal ezelőtt fordultak hozzánk, hogy segítsünk ideiglenes szállást találni. A tábor túlságosan mocskos és veszélyes az egyedülálló nőknek mostanában, különösen hosszabb távon. Ennek oka elsősorban a nemi alapú erőszak.

A marginalitás minden egyes hordozóeleme újabb szörnyűségeket von maga után az állammal való érintkezések során. Tanúi voltunk, amint queer és transz barátainkat az emberség teljes mellőzésével kezelték: folyamatosan a születésükkor megadott nevükön szólították őket, a születésükkor megadott nemük szerint sorolták be őket, identitásukat semmibe vették, és testüket alaposan megvizsgálták.

Minden egyes alkalommal szívszorító, amikor olyan emberekkel találkozunk, akik a háború vagy kormányuk üldözése elől menekülnek ide, ám az ország még egy rendes ágyat, egy sátrat, egy zuhanyt, egy vécét sem hajlandó biztosítani nekik. Leírhatatlan szégyent érzünk. És reménytelenséget. És dühöt.

menekültszálló Temesváron (forrás: Dreptul la Oraș)

Minden nyomorúság és szenvedés tetejébe számos beszámolót hallottunk a rendőrség (vagy önmagukat rendőrnek kiadó személyek) által elkövetett erőszakról, mind a határon, mind a város körül. Amikor egy helyi civilszervezet megpróbálta nyilvánosságra hozni az ilyen eseteket, a rendőrség nem nyomozást kezdeményezett, hanem perrel fenyegette meg őket. Akár szolgálatban lévő, akár szolgálaton kívüli rendőrök, akár önmagukat rendőrnek kiadó jobboldali szemétládák az elkövetők, az eredmény megannyi seb, zúzódás és összetört telefon. A bizonyítás terhét a hatalmat birtoklóknak kellene viselniük.

Nemrég fényképes üzenetet kaptunk arról, hogy az egyik informális táborban egy fiatal migránst rendőregyenruhába öltözöttek vertek meg gumibottal.

A fiút kórházba kellett szállítani. Egy 15 éves afgán gyereket. Mit lehet még mondani? Vannak szavak erre?

forrás: Dreptul la Oraș

A visszaélések nem korlátozódnak a menekültközpontokra és a határátkelő helyekre. Április végén, nem sokkal az ortodox húsvét előtt, azt követően, hogy erőszakos bűncselekmény történt két migránscsoport között, a temesvári hatóságok a kedvező(tlen) közhangulatot kihasználva összegyűjtötték az összes migránst a városban – nemcsak a szokásos találkozóhelyekről és a foglaltházakból, hanem a szállókról és máshonnan is, rendőrségi fülesek alapján. Ez különösen aggasztó egy olyan városban, ahol súlyos múltja van a „nemkívánatos elemek feljelentésének”. Migráns barátainktól hallottuk, hogy a rendőrség „vadászik rájuk” a városban. A szállások alkalmazottjai elmondták, hogy a rendőrség megfenyegette őket: ne merjenek menekült lakókat befogadni!

Az említett április végi incidens óta egymást érik az események. Az összegyűjtött migránsokat először a határrendőrség (temesvári) központjába viszik. A tapasztalatok szerint hosszú órákon át ott tartják őket, étlen-szomjan, sokszor a legelemibb kényelmet is megtagadva tőlük. Onnan a temesvári vagy az ország öt másik pontján található valamelyik menekültközpontba küldik őket. (A politikai menedékkérelmi eljárással és annak problémáival a román nyelvű Leneşx Radio podcastjának egyik epizódja foglalkozott.) Tudomásunk szerint a migránsoknak jelenleg tilos elhagyniuk a központokat. Ez a nemzeti és nemzetközi törvények nyilvánvaló megsértése, ami nemcsak erkölcstelen, hanem JOGTALAN is!

Senki nem szól semmit. Az ENSZ Menekültügyi Főbiztossága (UNHCR) sem, holott az volna a kibaszott dolga, hogy dokumentálja a migránsokat és menekülteket sújtó jogsértéseket. A helyi média sem, amely a migráció tárgyában túlnyomórészt konzervatív álláspontot képvisel. Egyetlen helyi civilszervezet hangját hallani, meg néhány független újságíróét, és itt-ott egy-egy egyházi személyét. Ezektől eltekintve néma csönd van.

A korrektség látszatát keltve Temesvár új polgármestere, Dominic Fritz és Románia jelenlegi elnöke, Klaus Iohannis egy lépéssel közelebb vitte az országot az olyan szélsőjobboldali államokhoz, mint Magyarország és Lengyelország. De minden a legnagyobb rendben, legalább a korrupciót felszámoltuk… élcelődhetnénk. Dobpergés, majd liberális tapsvihar.

forrás: Dreptul la Oraș

Egy 2016-os előadásában Naomi Klein így fogalmazott:

„Egy olyan kultúra, amely oly kevésre tartja a fekete és barna életeket, hogy kész hagyni, hogy egyeseket hullámok nyeljenek el, mások pedig felgyújtsák magukat a rendészeti fogdákban, hagyni fogja azt is, hogy a fekete és barna embereknek otthont adó országokat a hullámok nyeljék el, vagy a száraz hőség szikkassza ki. Amikor ez bekövetkezik, az emberek közötti hierarchia elméleteit – amelyek szerint először a sajátjainkról kell gondoskodnunk – vonultatják majd fel, hogy racionális indoklást nyújtsanak e szörnyű döntésekhez. Már ma is élünk ilyen racionális indoklásokkal – még ha csak impliciten is.”

Mindez már ma is zajlik. A hatóságok nyíltan így cselekednek. Bár azt hangoztatják, hogy „mindenkinek a jogait tiszteletben kell tartanunk”, tetteikkel azt üzenik: „Temesvár az első, Románia az első”. Az állam képviselői számára (minden szinten) ezek nem emberek, hanem kezelendő testek áradata. Ahogy a folyó sodrából kiemelkedő akadályon is feltorlódik a szemét, az Európa-erőd határain felgyűlő felesleges embereket is el kell takarítani. Szegényebb országokba kell (vissza)küldeni őket, vagy hosszú időre börtönbe kell zárni őket – mindegy, csak tűnjenek el végre. Alapvetően azt látjuk, hogy a migránsok ma homo sacerek: olyan emberek, akik jogi szempontból csak akkor személyek, ha az állam által és az állam számára láthatóvá válnak – máskülönben testüket következmények nélkül be lehet zárni, el lehet dobni, meg lehet semmisíteni.


Befejezés helyett szeretnénk tisztelegni más országokban élő elvtársaink előtt, akik létfontosságú munkájukkal évek óta támogatják a mozgásban lévő embereket, valamint mindazok előtt, akik mindent kockára téve keresnek jobb életet önmaguknak és családjuknak. Az olvasás önmagában nem készíthet fel senkit arra a mindennapos erőszakra, amellyel a kapitalista állam sújtja a migránsokat. Csak akkor reménykedhetünk egy gyökeresen más világban, ha szeretettel, gondoskodással és szolidaritással szorosan egymásba kapaszkodunk – a legkiszolgáltatottabbakkal kezdve.

A Dreptul la Oraş (Jog a városhoz) a kritikai elemzést és a közvetlen cselekvést gyakorló, demokratikus, hierarchiamentes csoport Temesváron, Romániában. Azt akarjuk, hogy a város mindenkié legyen, minden jelenlegi és jövőbeli, ideiglenes és állandó, kiváltságos helyzetű és marginalizált lakójáé. Igazságos várost akarunk mindenki számára, osztálytól, etnikai hovatartozástól, nemtől, szexuális irányultságtól, vallástól, fogyatékossági státusztól stb. függetlenül. Olyan várost, amelyben mindenki méltányosan hozzáfér az erőforrásokhoz és a szociális szolgáltatásokhoz. Olyan várost, amelyben mindenki részt vesz a döntéshozatalban és a közpolitika alakításában, mert csak e felszabadító folyamat révén válhatunk teljes állampolgárokká. Olyan várost, amely az embereket és a természeteket a gazdasági profit fölébe helyezi.

Címlapkép: Dreptul la Oraș